Túllépni mindenen

Vártam a csodát:
elkerült,
vártam a megnyugvást:
nem jött el,
figyeltem a jeleket:
mást mutattak,
végül megráztam magam:
és nem történt semmi.

Agyaltam a gondokon,
motiváltam magam és téged,
áthidalást kínáltam,
és nem történt semmi.

Lassanként feladtam,
nem tudtam mit tegyek,
elfogyott a lelkesedésem,
elveszett a hitem.

Rájöttem, téged akkor érdekellek
ha már úgy érzem hogy nem kellesz,
akkor gondolkodsz,
ha már nem gondolkodok,
akkor húzol magadhoz vissza
amikor én már elengedlek.

Ne érts félre, én szeretlek,
de a lelkem ebben tönkremegy.
A szívem a bugyrai szélét tapossa,
a számat már szétrágtam cserepesre.

Tipródásomon felül kell emelkednem,
belédkapaszkodni
vagy teljesen elengednem.
Hibáinkat mérlegelni, összevetni szívemmel,
ne csukott szemmel járjon tovább az ember.

Nem tudom miért ilyen nehéz elengednem,
határozatlan s bizonytalan a szívem,
sérülékeny törött, szinte összetört,
mint a földre esett üveggömb.

Nagyobb darabjaimban még hozzád tartozom,
a kisebbek már csillámként tova szálltak,
csillagporként teríti be a világom,
s reménységet nyújt immáron.

Fel fogok nőni ígérem,
de még nem tudom hogy mikor teszem,
most még kivárom,
de aztán megteszem
és túllépek mindenen.