Tiszán

Állok a Tiszán,

Nézem tükörképem, 

Visszamosolyog rám, 

Egy csobbanásra felnézek. 

Csuka rabolt, 

Láttam zöldes pikkelyét, 

Szeme élesen a snecire nézett, 

Hulláma elsodort. 

Figyelek felé,

De már messze jár, 

Átkarolja a csendet 

a bánatos bakcsó már.

Néha kvaffog egyet, 

Mondja itt van még, 

De neki is a sneci kellett, 

A csuka után hosszasan néz..

Szemem megakad a bubujkán, 

Valami dúr alatta, 

Talán ponty, vagy kárász?

Buborékjai feljönnek, 

Még akár dévérkeszeg is lehet. 

Tavirózsa nyílik ott, 

Szép tüzes rózsa, 

Mellette egy halvány fehér legott,

Osztoznak a vizitökkel a helyen.

Merre néz tovább fejem, 

Át a túloldalra, 

Olajfák ringnak a nádassal, 

Buzogány csalja a nádirigót, 

Pihenő ez minden apró madárnak. 

Most hallom csak a ricsajt, 

Mi lehet ez a harc? 

Megy a zenebona s harag

 a kedvenc bugára.

A csatát vajon ki nyeri? 

Kinek méltó a hangja? 

Nyakam nyújtogatom, 

Mint szürkegém a túlparton. 

Áll ő is fél lábon, 

Míg azon gondolkodik, 

Továbblépjen vagy várjon? 

Mi lesz a nyertes ötlete, 

Hogy jót lakmározzon egy békából. 

Kecskebékák most nem vartyognak, 

Csendben megbújnak, 

Tudják hogy őszürkesége, most őket lesi. 

Megbújnak pompás színükkel a parton, 

Ejj arra lép egy leány, beugranak. 

A gém vacsorája, ím megvan, 

El is indult hazájába nyomban, 

S jót pihen kedves fészkében, 

Vége a mai gázló-életmódnak. 

Ejj te leány, miért léptél arra? 

Tán meguntad a békák csendjét a homokban? 

Szőke Tisza partjának holtágán nem ezt hallottad? 

Nincs neked füledbe írva a kuruttyolásmentes csend. 

A leány újra csak figyel, 

Feléled a béka élet, 

Zsonganak százával, ezrével

Végre. 

Bakcsó úrfi még mindig egyedül kvaffog, 

Néma királyfi méltón hunyorog. 

Nézem a leány tükörképét, visszamosolyog, 

Majd jön egy csuka, s átszeli a mosolyunk.