Szürke könnyzápor...

Beszélgetek, sétálok, látszólag örülök
végre nem vagyok egyedül
 támogat mindenben a barátnőm
mégis vele vagyok s hogy vagyok? Egyedül...

Sétálok vele és párjával a parton
egyedül érzem magam de nagyon
tervezik közben a közös jövőt
s azt mondják hogy én is benne vagyok

Én meglepődök, mégis harapok
s továbbra sincs jó kedvem
hisz nincs senki aki vigaszt hoz,
és aki jó lenne
az már messze elzárkózott.

Elfojtott szürke könnyeket nyelek a parton
s a két jó barátom nem tudja hogy mi a bajom.
olyan vagyok számukra mint egy testvér
mégsem elég nekem az ő jelenlétük.

Egy emberre vágyok, de tudom hogy hiába
s a szürke könnyzápor marad nekem örökre.
Szemem is beszürkül mint a színes szivárvány
nem lesz többé eső után már,
mert maradok egy hatalmas könnyekkel teli felhő
amit mindig is érdemeltem oly hőn...

Felesleges vagyok, vagy csak ezt érzem
s nem leszek most színes,
csak szürke mint az énem egyik része...

Legyek átlagos szürke?
Vagy csak éppen nem szürke?
Estleg majdnem mint a korom, oly fekete?
Talány az egész s az életem is
majd egyszer valahogy minden megoldódik...

Addig is hull a magasból a szürke könnyzápor
elöntve vele e szürke, érzéketlen világot!