Szomorkás

Ezer és ezer arcom,

Mind palást, 

Egy van, egy belső, 

Egy rettegő szomorkás. 

Ő bizonygat mindig, 

Ő kérdez vissza, mi? 

Ő az, ki forgatja szemeit, 

Minden hazug álnok szóra. 

Szomorkás belsőm, 

Repedt régmúlton mereng, 

Rég volt, teher most is, 

Fáj még, de csak ha engedem,

Csak ha engedem..

Nézem szemem véreres tükrét, 

Holnap nem látja már senki, 

Nem tudja senki, 

Nem engedhetem.. 

Falak vesznek körül, 

Nem mások elől, 

Magam szomorú árnyát zárom be, 

Másokat ne mérgezzek meg, 

Nem engedem, 

Nem engedhetem. 

Elég nekik a szabad külső, 

Nem mutatom fájdalmam, 

Jó neki a cellámban, 

Ahová senkit be nem engedek,

Nem engedhetem..