Senki szigete

Megfakult képek, kihalt a lakás, 
elhagyott játékok,
nincs már aki vár.


Egykoron odatartoztam,
szerettek, kerestek, beszéltek hozzám,
Tisztelet övezte a színes aurám.


Minden kezdet nehéz, tudom jól,
csodát várok ráadásul azonnal,
mily egyszerű balgaság..


Csupán bánom, 
hogy szokásaim eltűntek
megfakult a régi álmom,
hogy valakivé nőhessek.


Felnőttem már, én ezt látom
valós már a régi álmom, 
de nem keresnek, kérdeznek,
lelkemben magányos csendet gerjesztenek.


Otthagytam őket
tény és való,
de azóta is támogatok mindenkit, 
ki még megfogható..


Érinthetetlen lettem,
két világ közötti,
vágyom a régire, mi jó volt,
és már élem az újat is.


Nehéz az újrakezdés, de megéri,
más szívekbe reményt és bánatot okozni,
sajátodban az egyensúlyt meglelni,
s kizárni a rosszat, azt a nagyon sok rosszat:
megéri feladni.


Mégsem jó még ez a köztes állapot:
ott már nem vagyok, de még itt sem igazán,
vágyom a biztonságra, az állandóra,
hogy megtehessek mindent, mit szeretnék egy-kettőre.