Óda a nutellához (csak erős idegzetűeknek)

Ó te csodálatos szent manna,
istenségek ambróziája
táltosoknak szent kelyhe
az én szívem minden gyötrelme,
mert kínzol ha nem érezlek szent gyönyörűm
te ízlelőbimbó - rontó keselyűm!

Bár úszhatnék benned meleg medencében
először fehér majd barna masszádban
csokoládés mogyorós öntetedben
majd minden dunsztos üvegedben
ahová már csak én éerk
mert minden üvegből féltelek...

Hisz nem ér fel veled semmilyen ajándék!
Légkalapács, olló vagy rossz szándék,
és én kívánságodra lekaratézom
csak hogy ne essen semmi bajod!
Mert te vagy az egyetlen ízes titkom
amit néha extázisban nevetve kikotyogom...

S csak bámulva halucinálok
s fejemben csodaképeket látok:
nutella fejek, nutella étkek,
nutellás énekek a nutellás-kék égen...
S himnuszodat dalolva futok hozzád
kitárt karokkal: tudom, otthon vársz...

S ha nem vársz hát nem bánom
hisz tudom hogy egy darabig utam kísérted
te nem vagy kísértet
csak a fantáziám kísérted
míg újra meg nem kaplak magamnak
s nutella szárnyakon nem szállok azonnal...

Bárnéha csodásan járok
mert ízed újra ízlelem
az egész üvegedet mégsem lelem
mert csak egy nyalásnyit adsz magadból nekem
nem hagysz több endorfint termeltetni
drága isteni nutella... ISTEN-i...

Te természetfeletti szent manna
egy hihetetlen emberkészítette múzsa
Csókod érintése a dalom felbujtója
s nyugalmam örök megrontója.
Téged áhít minden képtelen unalmas percem:
Te életreszóló hű Szerelmem...