Megfeneklik

chillly24•  2020. március 8. 13:25  •  olvasva: 229

Szürke a tenger, élettelen,

Fakó színe eltelít, reménytelen,

Szívem megtelik, elvesztem,

Lelkem beteg, láthatatlan.


Kiugrott egy hal, ott messze!

Nézd ott káprázatos a víz,

Figyelj, akard, kapd össze magad!

Különben nincs, aki megértené a lelked.


Csak süllyedsz a mélybe,

Újulnak a színek, 

Csendes sötétkék ölel a keblére,

S az egyedüllét üdvözöl melléje.


Boldog magány, kedves vágytalanság,

Megadom magam nektek!

Itt a közönyöm, ím átadom lelkem,

S küldjetek a felszínre bármit helyettem!


Társtalan csend, végtelen üresség,

Fogadj magadba egy kis semmiséget!

Olvassz magadba, ahogy még senki sem kérte,

Mert nem akarok senkié sem lenni,

Csak ülni, lenni, sírni a rettegésnek!


Felnézek a mélyből, a fény halványan dereng,

Úszik valami, talán hajó? Nem érzem,

De látom szabályos ringását, alakjának suhanását,

Elképzelem a vitorla dagadását, s a sós víz érdekes szagát.


Vajon hová tartanak? Van miért menniük?

Mi hajtja őket? A vágy, a kíváncsiság, felfedezés?

Vagy van akinek ez már csak az elengedés?

Vajon fáj vagy élvezik a kémlelést?


Karom kitárom, közeledek felé,

Sötétbe omlasztom a vizet körülöttem,

Nincs már sok, az áramlását érzem,

S magammal rántom a lelkekkel a mélybe..

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

chillly242020. március 17. 20:36

Köszönöm szépen! :)

Mikijozsa2020. március 9. 18:25

boldog magány is létezik, noha ritka gratula a vershez

skary2020. március 9. 18:23

@chillly24: hátjah :)

chillly242020. március 9. 09:25

Nőnaptól független :D

skary2020. március 8. 18:58

azé boldog nőket szeretnék látni