Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Megfeneklik
chillly24 2020. március 8. 13:25 olvasva: 229
Szürke a tenger, élettelen,
Fakó színe eltelít, reménytelen,
Szívem megtelik, elvesztem,
Lelkem beteg, láthatatlan.
Kiugrott egy hal, ott messze!
Nézd ott káprázatos a víz,
Figyelj, akard, kapd össze magad!
Különben nincs, aki megértené a lelked.
Csak süllyedsz a mélybe,
Újulnak a színek,
Csendes sötétkék ölel a keblére,
S az egyedüllét üdvözöl melléje.
Boldog magány, kedves vágytalanság,
Megadom magam nektek!
Itt a közönyöm, ím átadom lelkem,
S küldjetek a felszínre bármit helyettem!
Társtalan csend, végtelen üresség,
Fogadj magadba egy kis semmiséget!
Olvassz magadba, ahogy még senki sem kérte,
Mert nem akarok senkié sem lenni,
Csak ülni, lenni, sírni a rettegésnek!
Felnézek a mélyből, a fény halványan dereng,
Úszik valami, talán hajó? Nem érzem,
De látom szabályos ringását, alakjának suhanását,
Elképzelem a vitorla dagadását, s a sós víz érdekes szagát.
Vajon hová tartanak? Van miért menniük?
Mi hajtja őket? A vágy, a kíváncsiság, felfedezés?
Vagy van akinek ez már csak az elengedés?
Vajon fáj vagy élvezik a kémlelést?
Karom kitárom, közeledek felé,
Sötétbe omlasztom a vizet körülöttem,
Nincs már sok, az áramlását érzem,
S magammal rántom a lelkekkel a mélybe..