Madárka

Szívedben nagyra vágyva,

Élve rabod láncában,

Én vagyok az őröd, 

Szívednek testőre.

Kinyitom kalitkát, 

Menj, repülj, 

S feledd el égi pillantásom, 

Nem vagy már rabom. 

Kezed elengedem, 

Nem árulom el, mit súg a szívem, 

Csak szárnyalj az egekbe, 

Ne legyél szívem összetört verebe. 

Sóhajom elhalt, 

Szomorúan dúdolok, 

Felém int a pacsirta, 

Dalát elrontom. 

Sebaj, majd némán baktatok, 

Kalitkádat hazahurcolom, 

Legalább ennyi maradjon belőled, 

Boldog vagyok az emlékképeiden.. 

Est száll a kunyhómra, 

Ilyenkor kezdtél rá dalodra, 

Amivel felmelegítetted szívem, 

Jajj de fáj most, kinyújtani üres kezem.

Te voltál a drága felvigyázóm, 

Nem is tudom:

Te vagy én voltam a rab, 

Kinek a szíve most széthasadt. 

Végtelen pillanatokon ülve, 

Ismerős hang fut be, 

Te vagy az madaram, édes galambom? 

Visszatértél hozzám, drága angyalom!