chillly24 blogja

s már nem bántja annyira a szemed
a határtalanul barna szemed...
babonázó fájó emlék
de ha a szemem elé kerülnél...
csak nézem tovább és egyre tovább
de te sem állhatnád
hogy ne az ÉN szemembe nézzél
hát hogy legyen most tovább?

értetlenül állok előtted
s néha mosolygok erőtlen
aztán másra gondolok reménytelen
végül nem tudok dönteni hirtelen

aztán maradok inkább a csendnek
hogy ne értsd gyorsan elterellek
ne is érts mert nem vagyok érthető
amíg meg nem mutatom, mi hogyan érthető...

addig magánykodom és vágyakozom
egy új jövőben reménykedem
mi lehet hogy nélküled mégis jobb
és te sem rágod magad úgy
mint mikor előttem állsz s ott
mutatod a semmit és magad
és a nagy barna vágyó szemeidet...


[egy koleszos srácnak, aki éppannyira nem tud dönteni mint én]

Szemed világa elhalványult
kereső tekinteted lelassult
szíved most másfelé húz
vajon ez csak rövid ideig dúl?
Vagy én voltam gyenge és sápadt

hogy nem vettem az akadályod?
Vagy ennnyire unalmas lennék
s neked meg nem felelnék?
Végül is mindegy... Ugorjunk a hóba
temessük fejünket a múltba
s lássuk a jövőt , jelent egyben
tudjuk, hogy mi tart minket össze...
Ha semmi hát csalódottan de tovább élek
az életem egy szakaszából odébb lépek
s hajtom magam a semmibe töretlen
a céltalan élet színterére
hogy újra keressek egy célt amagmnak
s azt megismerve újra behódoljak...
De az már nem te vagy...

Már biztos elfelejtettél,
s nem is vársz már
lehet hogy nem is olvasol
nem is gondolsz rám...
én mégis titkon remélve reménykedek
ahogy az enyhe télben a hóvirág
lassan emeli fel a karját
majd a fejét és a szemét
s reménnyel tölt meg mindenkit
aki csak elmegy mellette,
neked azt mondom ne csak menj
tépj le és akarj látni
mert nincs más vágyam,
csak a te vázádban állni
örökkön... csak rád várni...
elhervadva és romlottan is
csak állni... várni... szeretni...

Fáradt fehér ködbe bújt a fáj,
szerelmes szívem a zúzmarától fáj
amikor még nem fagy halva
de a tél nagyon kóstolgatja
ha engem magamra hagyva
nézel idegenül messze
hogy a szívem is belerepedne...

Hó leple alatt bújnék veled
a vadregényes tájon bujáskodnék neked
majs szerényen és óvatosan megsimogatnálak
hogy a hátaddal beleborzongnál
s újra hinnél bennem
mint a távolságunk előtt, Kedvesem...

Vagy maradsz a hideg téli ősznek?
...nem... érzem hogy végysz a télre
s az új tavaszunkra
de addig egyedül leszek, nélküled...
Csend és nyugalom szakad rám
mert én vagyok az, aki vár
ahogy eddig is, de nem bánom...

Mert tudom hogy te is vágysz engem távol
várj rám te is, légy bátor
légy szerelmes tovább is, mától
maradj nekem az egyetlenem
hogy tartsd a lelket bennem /Szerelmem/...

... mert te egy új vagy és halandó
még ha messzebb is mint kellene, adandó
s szeretőbb mint a csalfa szerelem
amelyre hiába várnék úgy érzem...
s mikor végre írsz nekem
egyszerűen felébresztesz
boldog mosollyal gondolok rád és énekelek
dúdolgatok vidám dalokat miket szeretek
s te jutsz róla az eszembe azt hiszem... :)