chillly24 blogja

Sokáig szerették egymást,

De végül a szeretet mi elvált, 

S nem maradt más,

Csak berögzött megszokás. 

Sok gödörben álltatok, 

Oly mélyben is, 

Csoda hogy kiláttatok,

De a szív is mulandó. 

Tápláltátok egymás lelkét, 

S szekeretek is haladt, 

De az élet néha tragédia, 

Meg is történt veletek.

Erős kapcsotok szétpattant, 

A szeretetre nincs sallang, 

Hiába önzetlen az egyik, 

Ha vak fülekre talál a másik. 

Elhaltatok szépen lassan, 

Hiába a két gyerkőc, 

Paplant húztatok lelketekre, 

Csak a gyerek meg ne érezze... 

Van, hogy nem csak a gyermek az áldozat,

Mérgező életet élni kárhozat, 

De ne most törlessz, időd lesz, 

Az egészség fontosabb, mindenek felett!

Elhalni egymásban mindig fájdalmas,

Lesz majd egy nap, s már nem lázadsz, 

Addig a megkövült szokásaitokat engedjétek, 

Életeteket alapozzátok meg újra,

Gyeplőtöket el ne veszítsétek soha!

Egy párnak, akik a barátaim, és el fognak válni 

Mi is a valódi érték?

Ki vagy mi a mérték? 

Mitől leszünk mások? 

Hogyan váltsuk valóra az álmunk? 

Vajon a társadalom hite az jó? 

Vagy családunk az iránymutató? 

Barátok, kollégák, a társunk,

Kik értékelik a világunk? 

Mind mind szubjektív kérdés, 

Csoda ha van válasz, 

Elég ha válaszolsz néhányra. 

Ezenkívül igaz társ az idő, 

S önmagunkba vetett hitünk, 

Hisz ha magunkban sem hiszünk,

Nincs reményünk. 

Kivéve ha sosem hittél magadban, 

Ha céljaid demagógok, és átlagosak, 

Ha nincs önmegvalósítás, 

A szememben nem vagy értékes. 

Valaha talán csillagod voltam,

Vezettelek utadon, 

CSak Jót akartam, 

Mégis más útra tértél. 

Most újra mezőmön vándorolsz, 

Fényem ragyog rád, 

Figyellek gondos szememmel

Egyszer megszólalok talán. 

Kedves vándorom voltál s leszel is, 

Imáim mik szóltak, elértek téged,

Látok sok fényt s reménységet, 

Használd pennád s követlek téged! :) 

Derült égből villám,

Csak néztem bambán, 

Tényleg te volnál? 

Régi jó barát.

Félek köszönni is, 

Mint rettent vad a cserjésben, 

Figyelem a vadászt, 

S ámulom kezeit. 

Nem kell hogy láss, 

Figyellek anélkül is, 

Látom ahogy mozog a szád, 

S hullanak a szavak is. 

Gondolatid érettebb gyümölcsök,

Az idő meghozta a változást, 

S ím nem ugrasz falnak azonnal,

Hisz születtél te is inkább a lantnak.

Örülök, hogy látlak,

Távoli követőd maradok, 

Nem kívánok felkeverni nyugodt tükröt, 

Hogy teteje tengerként háborogjon.

Különben haragod villáma lesújt,

S én újra csak tátogok, 

Mi szavak emberei némán nem ülhetünk,

Hisz minket a betűk formálnak!

Alföldi havasok,

Érdekes névjegy, 

Fűszálak fölé tornyosuló 

Fehér fellegek. 

Látod a Föld domborulatát, 

Nem látsz, amíg a szem ellát, 

De felsejlik az ölelő felhőkben,

A fehér csúcsú hegyek.

A teteje csak kavarog, 

Mint hózápor a fényben, 

Különleges varázs borzolja kedélyem, 

S mégis sík a vidék. 

Mily káprázat mi felsejlik, 

Az ember vak, csukott szemmel közlekedik, 

De néha egy egy prizma felvillan, 

S fák fölött a csúcs kibuggyan.