Kapaszkodás...

mért kapaszkodok e szakadár világba?
mért fektetem reményem az ocsmányságba?
mért hagyod hogy naiv legyek Istenem?
te is tudod hogy csak fájdalmat okozol így nekem...

Bánts hát még jobban, erősebben
hogy a tél fagyos tüze szétszakítson engem...
nem bánnám... nem félném...
belül hőn remélném...
csak ne éljek már így tovább
úgyis kiheverne engem a világ...

nem érek senkinek semmit
még egy semmi ösvénnyit sem...
semmit sem...

csak egy darab átlátszó szín vagyok
de belülről teljesen halott...
sápadtabb és fehérebb a mésznél
üresebb a legbutább senkinél...
csak jól játszom a szerepem:
Elhitted hogy értékes vagy a helyeden?

tévedtél és vesztettél...
örök vesztes és nem megfelelt...
ez vagyok én...
és nyertes már nem leszek sohasem...

(már nem aktuális... annyira... kiírtam magamból, tegnap este kissé ki voltam akadva, de már jól vagyok...)