Hirtelen kiesett...

s már nem bántja annyira a szemed
a határtalanul barna szemed...
babonázó fájó emlék
de ha a szemem elé kerülnél...
csak nézem tovább és egyre tovább
de te sem állhatnád
hogy ne az ÉN szemembe nézzél
hát hogy legyen most tovább?

értetlenül állok előtted
s néha mosolygok erőtlen
aztán másra gondolok reménytelen
végül nem tudok dönteni hirtelen

aztán maradok inkább a csendnek
hogy ne értsd gyorsan elterellek
ne is érts mert nem vagyok érthető
amíg meg nem mutatom, mi hogyan érthető...

addig magánykodom és vágyakozom
egy új jövőben reménykedem
mi lehet hogy nélküled mégis jobb
és te sem rágod magad úgy
mint mikor előttem állsz s ott
mutatod a semmit és magad
és a nagy barna vágyó szemeidet...


[egy koleszos srácnak, aki éppannyira nem tud dönteni mint én]