Fagy a tavon

Fagy ül már a nagytavon,

Elöntötte a béke és nyugalom, 

Csend van már, 

Elhalt a kedves madárdal. 

Megjött a tél, 

Nem sebbel és lobbal,

Csak a magányba fagyott szívével, 

S magába altatja álmod. 

Szívem áthatja a szomorúfűz bánata, 

Imádom nézni ahogy lelóg az ága, 

Télen nyáron egybeforrok érzelmeivel,

S világoszöld ék-leveleivel.

A bús tó hol még ébren hullámzik, 

Mélykék dallamon játszik, 

S árasztja alvó halai nyugalmát,

Horgászok: teázzatok ma otthon már! 

Kopár hegyek a túloldalt, 

Fái oltalmazzák a szarvasokat, 

S bújtatják hóvirág s kikerics fejeit, 

Maradjatok még, várjatok odalent. 

Felhős kék ég odafent, 

Szelet küld nekünk idelent, 

Fújja, fújhatja is kóctengerem, 

Szőke fürtjeim mint szomorúfűz, 

Kiállják hideged.

Békés jeges víz a tavon, 

Elúszik rajtad gondolatom, 

Kéked ábrándjaidba vonnak, 

S megjelenítlek egy óvatos dalban.