Ezt neked ember

Szivarozik a kukorica

Vezetékeket őriz szeme,

Nagyfeszültség acélidomok, 

Más a táj mit a szív elképzel.

Zöld erdő szürke levelei

Magasodnak messze ki, 

S látni már ott is,

A kéz nyomát mi emberi. 

Nem vigyázunk magunkra,

Még kevésbé Földanyára, 

Irtjuk mint a tetveket hirtelen,

Pedig csak levegőt kapni szeretne.

Az időjárás rajtunk csattan,

Mint a villám csapása haraggal, 

Dörren majd jeget okád,

Ezt neked ember, fene a pofád! 

(elnézést a közönséges fogalmazásért!)