Esti csend, zajos gondolatok

hűvös csended ásít a meleg éjszakába
nem látod, de gondolod hogy más vagy
te sosem szólnál ezért másnak
mindig minden mindenkinek
csak nem magadnak...

sírod ásod lassan de biztosan
ez az élőkre egyetlen fegyvered
a halál képe mivel őket riogatod
fejüket gyorsan földbe dugják
bár tudnák azt, mit én tudok...


féltem mindig és mindentől
széptől jótól kegyetlentől
mire rádöbbentem nem kell félnem
hisz nincs mi elől kitérnem!

szótlan kislány mondd a bajod?
nem kell félned: mondd mi nyom?
mi a baj drága angyalom?
szád most az égre mért nem mosolyog?

s végül mosolygok, nem félek tőled
az ismeretlentől, sötéttől, szerelemtől
hisz ezek mindig velem vannak
csak én ijesztgetem vele önnön magamat...

Tiszaalpár,2011.04.11. 22:32