Emlékek rabja

csillogó aranyszarvas képe sejlik a parton
messze néz a távolba hol az alkony
már a lábát letette halkan
s készül feledni

ahogy tűnnek a sugarak
képek s emlékek képződnek a vízen
a víz fiatal tükrében s nézi magát a langyos szélben

a tavaszi este oly szép szemének
mindig csak őrá gondol s kérlel
adjon neki még egy esélyt hogy éljen
de az ég csak halványul s fél, mert
ő már nem érez

csillogónk szíve újra összetörik
s könnye mi éjjel esőként hullik
arany szeméből
reggelre újra az égnek száll
s reménykedve próbál
hisz a nap melengeti
csillogó testét a fény szikrázva süti
s reményteli szerelmet ígér
míg újra lenem bukik
s el nem tűnik.