Egynyári

Törékeny tested vonalait nézem,

S te csak áldod a napot, 

Fényre szomjazva felállsz, 

Minden nap míg élsz, imádsz. 

Pedig kicsuktalak, 

Aljasul szomjaztatlak, 

Figyelem halálod perceit, 

Állsz szeretőn rettegve cserepedben. 

Virágaid fakón kitárulkoznak, 

Várják a kései megporzást, 

Vénül már a napsugár is, 

Valójában csak én tudom:

Haldokolsz. 

Sajnállak, de nem eléggé, 

Virágéleted véges, 

Egynyári múltod emlékén töprengek, 

Hogy mily szépen megleptél, 

És én mégsem szeretlek. 

Ember vagyok: nem törődöm, 

A magam biztonsága nem várhat, 

Minden mást halottá teszünk..

S én élvezem napfényes halálod.