Egy emlékkép

Egy emlékkép csupán az,
mi három év barátsága volt.
Úgy hittem a szép igaz is volt;
de fiatalság bolondság...
Miért hiszed hogy ilyen könnyű?
Barátot szerezni nem nehéz,
de örök barátságot nehéz meglelned.
Keresd csak, erőfeszítésed felesleges,
hiába gondolod hogy megtaláltad,
ha egyszer nem leled.
Úgy hittem hogy amit érzek igazság és valóság;
de fiatalság bolondság...
Miért hiszed hogy ez olyan könnyű?
Tűrtem minden hibádat és bajodat,
szóltam hogyha úgy éreztem bajom van.
Te nem hallgattál a szép szóra,
sem beszólásra vagy akár másra.
Ennyi hát a barátságod?
Engem kijavítasz míg mást csak bántod?
Ezért ébredtél otthon egyszer csak arra,
ami egy kis neves levélre volt írva.
Észrevetted hogy nincs már több bocsánat,
nincs már Csilla aki elfújja a bánatod.
Találtál helyette egy srácot,
aki úgy tűnik szeret,
de ki tölti majd be az utánam maradó helyet?
Mindegy számomra ez már nem is kell,
biztos lesz majd olyan akinek a felszín kell.
Engem hagyj ki ebből, nem kellesz!
Jó nekem a mély amelyet lassan meglelek.
Maradj hát magadnak szóáradatoddal és a falaknak,
maradj képként egy régi emlék magamban.