Egy cseppet jobban :)

chillly24•  2009. március 19. 20:49

Köszönöm mindenkinek: a biztató szavakat, azt hogy nem hagytok magamra, és azt hogy csak itt vagytok és néha elovassátok a blogom újabb bejegyzését. Jólesik tudni, hogy nem csak magamnak vagyok e világban.
 Egy cseppet már jobban érzem magam, a tegnapi napom meglepően jól sikerült, és hihetetlenül sokat mosolyogtam, és nem tudtam kontrollálni azt hogy nem mosolyogjak, de jól éreztem magam így szóval nem panaszkodom. Volt egy nagyon jó edzésem, ahol mondjuk nem voltunk vlami túlságosan jók, mert már majdnem kiakasztottuk szegény Tamást az edzőt, mert a csapat nagy része most naon béna volt, de visszatérve rám, volt pár olyan szép lövésem hogy a kézilabdakapu fickát olyan szépen meglőttem, hogy azt én magam sem akartam elhinni!! :)
 Megtanulom azt hogy hogyan kell az emberek gondolatait kizárni a fejemből, mert ami problémám van azok általában valami ilyesmi okok miatt van. Az eddige legjobb barátnőmmel összevesztem, vagyis tulajdonképpen nem vesztem vele össze, csak leírtam  a hibáit egy levélbe, és írtam neki hogy ne zokon vegye hanem bölcsen lásson be dogokat és próbáljon meg egy kicsit változni, de ő inkább kiakadt éd idegbeteget játszott. A másik vonulat a szerelmi életem, amely eléggé szétesőben van, de ezt mostmár kezdem megszokni... Annak örülök hogy ti ittvagytok és igazi támasz vagytok számomra, ezért hálás is vagyok, és amikor van időm akkor megpróbálok mindenkinek a blogjába belekukkantani, hogy ne azt érezzétek hogy nem is vagytok számomra fontosa. Fontosak vagytok nagyon is és örülök hogy beregisztráltam ide, és felfedeztelek titeket... :) Hálás vagyok... :D Jaa. és a kedves olvasóimnak meg azt köszönöm akik nincsenek regisztrálva, hogy olvassák a blogomat, mert nem tudom hogy hányan  vagytok, de köszönöm... :)
Na lassan megyek, mert holnap 3 dolgozat tárt karokkal vár az iskolában... :S
Jóéjt mindenkinek!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

pepo2009. június 14. 21:27

óó..javultál..örülök..:)

chillly242009. március 20. 21:25

Háát és kettes vagyok, de sztem az a legjobb poszt, mert ő ''kap a legtöbbet''. :)

Törölt tag2009. március 19. 22:11

Törölt hozzászólás.

kamikaze2009. március 19. 22:07

Szia!egyre több bennünk a közös.én is kézilabdáztam sokáig,de aztán jött a meló és abbahagytam.jobbszélső voltam.kösz,hogy leírtad a címeidet,átruccanok rájuk és ígérem jól ''megkritizállak'':)-ne légy szomorú-örökké nem eshet!

Törölt tag2009. március 19. 21:13

Törölt hozzászólás.