Csoda

Békés forró nyári napon
a csónakon unatkozom
közben halkan szelem a vizet ketté
mondd: hogyan teszed a gondolatot tetté?

Reménykedsz és vársz
hátha majd Ő beléd lát...
De ő mit sem tud az egészről
éli az életét, mégis, reményből...

Úgy látod hogy ő is néz
a csónakod felé lép
de a parton sétálva
elég nehéz az ő dolga...

Ruháit mégis mind a partra dobta
ugrik utánad a vízba mezítelenül
s úszik a langyos vízbe nesztelenül...
Te nem hallod, csak csücsülsz

A csónakban forróságot tűrsz
s várod a csodát: hogy ő lépjen
amikor hirtelen ő a csónakhoz érve
felborít s a vízbe esel
pánikolva nézel körbe az édes tengeren:
s nem látsz senkit, ijedve alámerülsz
fuldokolva érzed, hogy simogatva segít egy kéz
s ölelve felhúz a felszínre és nevet
te megkönnyebbülve halkan szeretve remegsz
elmondasz egy "köszi"-t és csak őt nézed
megtörtént a csoda hogy a gondolat valósággá érett...

Elcsattan a csókotok egyszer és még százszor
eleged van már az összes ruhádból!
Le velük! mindennel! nem kellenek!
csak érezzem az izzó vad testedet...
mert égek érted mindig és bárhol
legyen tökéletes a mi nászunk
s a ringatózó csónak mellett madárcsicsergések
és vad kegyetlen korbácsoló szenvedélyek...
kiteljesedett hurrikán vágyak
forró lángoló égető szájnyomok...
Fájó forró lelkek égett-szagú sebek
alvadt vért pumpáló száradt szívek
mik a friss lelkekbe újan költöztek
a rémület sebességével
mi a tudatukban ébredt...

Te nem lehetsz az övé
s ő sem a tiéd
hagyd hogy hát átjárjon még a szenvedély...
s utána együtt leszünk büntetésben
ahogy bűnösen a szenvedélyben... mert szeretlek...

De mit is mondtam? nem lehet...
mert ez egy tiltott szerelem...
ellöklek magamtól, nem kellesz!
a bűn ösvényére vezetett ő,
akit szívemből szeretek, de nem lehet...
vesszen hát a férgese...
de úgy fáj... mért kellett ezt?
már azt sem tudom ki vagyok..
de érzem hogy tiltva bár, de boldog vagyok...