Cinke talány

Szárnyad lebben, 

Mellettem landolsz, 

Én vagyok a társad, 

Akivel mindig harcolsz. 

Puhán érkezel,

Pihéid némák, 

Kék tollad meglök, 

S hirtelen a földet látom. 

Csőröm megcsíp, 

Mit képzelsz te? 

Miért vagy ily bátor 

Ha hangod nem leled? 

Gondolataim üvöltenek, 

Értsd meg, odavagyok érted! 

S te csak hallgatsz, 

Cívódsz némán, 

Ötletem sincs miért ülsz ide rám. 

Cinke szemed olykor kacsint, 

Majd megrovón legyint,

S elszállni készülsz másik ágra, 

Így hagysz megint hátra. 

Érzelmeim vegyesek, 

Ketrecedbe zárva várom, 

Hogy velem együtt lássam, 

Nem hiába lépek feléd meztelen. 

De díszes tollhátad már ismerem, 

Nem tudsz újat mutatni benne, 

Mert ha lépek feléd, 

Te elbújsz háttal újra örökre.

Arcod pilláit nem láttatod, 

Csak a csendes bánatod, 

Vagy félreértettelek forró begyemmel, 

S feleslegesen vérzek a teljes szívemmel.