Balaton

Tegnap elveszett a szemem színe, 

Nem láttam mást, 

Csak a gyönyörű kékséget. 

Háttal állva is azt vizslattam, 

Hogy vihetném haza magammal, 

A hatalmas teknőnyi csodát, 

Az egész Balatont magát! 

Elvesztettem kékemet, 

Hullámaiba beleveszett, 

Mit egy hajó kavart fel, 

Így most oda a tükörfelszínem! 

Ha rámnézel, már nem magad látod, 

Beléd mar a felismerés, bárhogy?

Én vagyok, itt állok, 

A szemedben cinkos mosolyként bujkálok. 

Én vagyok a nem különleges

Szürke kisegered, 

Aki felettébb élvezi kék hullámodat, 

S a szétterülő pazar egedet.

Balaton, Balaton te huncutul mosolygó, 

Szívem kékjének lüktető pulzálása, 

Bár az ereimben is te folynál, 

Minden pillanatban a szemem előtt voltál!