Árulás

testem sejtei kiabálnak,
vérem lázad,
s szokatlan érzelmek törnek fel hirtelen.

megbíztam bennük feltétel nélkül,
az életem a kezükben volt,
bármikor mentem és tettem volna bármit,
és nekik ez volt a jó.

Szökik a kapcsolat, 
a saját lábamra állok,
s árulást érzek a hátamon.

Nem tudok semmit,
csak érzem hogy fáj,
barátom ki jól érzi magát mással,
s nem törődve a munkámmal,
úgy alakítja hogy neki legyen jó,
még az is ami miattam szervezve volt.

kifejezni nem tudom,
fájdalmam mégis kimondhatatlan,
keserű csalódás a szám íze,
oda a végső megalkuvás..

rátartinak kell lennem, makacsnak,
nincs miért kedvesnek maradjak.
arra kell figyelnem aki feltétel nélkül szeret,
azt aki mindig csak engem választana.
Önző vagyok?
Lehet, hogy már csak ez maradt..

Rajongók kellenek, követők sorban
nem barátok, nem társak az akólban..
nincs már közös fészek, nincs miért ragaszkodni,
csalódtam benned és benned,
de lehet így lesz a könnyebb.

Fordul majd a világ, sírtok még eleget,
a semmi legyen a közös bennetek.
Én tartózkodom, a lábam kihúzom,
mégis fáj,
rossz hogy így érzem már.