A vonatút

Ülök a vonaton
s a tájat bámulom.
Révedve, fáradtan nézek
s közben rád gondolok.
Már majdnem alszok,
amikor benyit a kalauz,
felmutatom arcképesem,
majd tovább bámulok.
Egyik lábam a kukán pihen,
míg a másikat az asztalnak dőlve nyugtatom.
Szemem néha csukva,
olyankor Téged látlak,
ha kinyitom pihék táncát látom.
A padlón pár pihe fogócskázva,
kergetőzve játsza el az élet nagy játékát,
mikor külön, mikor egyben,
mintha a nagyoktól lenne ellesve.
Tekintetem elvándorol
a még zöld gabonamezőkre,
ahol a  szél kacagva játszik velük
gyönyörű látványt nyújtva nekünk.
Mert látjuk az egységet,
amely nem ismer lehetetlenséget,
de ha jön a gonosz kacaj,
akkor midenki csendben marad.
Így van ez köztünk is, nem így van?
Szégyelld hát magad, ha így vagy.
Légy sikeres, légy egyén
és nem lesz bajod az élet terén!


Tiszaalpár, 2009.05.08. 14:56