A fehér táj

chillly24•  2009. december 7. 15:17

Ismeretlen fehér tájon gázolva
saját gondolataimra maradva
egyedül a csendben lerogyva
élem meg a legboldogabbakat...

Magányos társam vagyok magamnak
kitölt bennem mindent a semmi
amely körötetem mindig kering
ha a csend a hatalmába kerít...

Csend, hó, nyugalom, tél...
Mozdulatlanság, árnyak, csípős szél kél
majd leszáll a csend újra
s elvisz engem a múltba...

A távolinak tűnő régbe
hol te csak vendégként nézel
s tovább a csendben szemléled
az emléked, a távolt, a képeket...

S a képzelet szárnyán újra szárnyalsz
betöltöd a semmit a sajáét hibáddal
tárt karokkal némán kiáltva
magadra ébredsz a csendben a földre lerogyva...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!