A fárasztó vad világnak...

Kongó folyosók halott keretek
üres szíved ahova már nem mehetek
képtelen arctalan képek hada
mik a falakon lógva hazudnak
s émelyítik az érzést mit sosem szabad
letöri a kedved majd hagyod sodródni,
mert nincs olyan hajó amely visszatolat
s a fadarab a felszínen tovább halad...

Ezt mondtad közben mást érzel
játszod a boldogot s szépet
csak hogy megtévessz és bánatba dönts engem
hogy már élni se legyen kedvem...

Mint mondtam mindenhol megjelensz
az iskolában, otthon, a reggeliben, a szellememben...
s ki kinek a foltja vagy zsákja?
már én sem tudom hidd el...
Egyszerűen porig romboltál látatlanban
nehogy újra lángra kapjak
mert ha lángra kapok te is lobbansz
s tűztáncot járva feledjük a múltat s jelent
csak mi leszünk: Te és én a világ peremén
egy örök táncot lejtünk kis időre
hogy aztán újra magunkra s a múltra döbbenjünk
és újra lesütött szemmel félve induljunk
neki, a fárasztó vad világnak...