A fájdalom halála

"Hová merül el szép szemed világa...?"
s a szomorú szíved mért fájna?
ne hallgass rá csak kínoz és nyomorít
kényeskedve a földön fekvőn sikít...
Aztán átsétál rajtad
meg sem érzi puha tested.
gázol tovább a szédült betonon
majd test nélkül szétrebben
s már sohasem leled meg...

Óh fájdalom! Te becses kutyám
ne őrizz ily hűen, komám
vagyok elég kínzó így is
félek ha te segítesz
már csak az üveg test pislákol léhán
él látszólag de szája csak bambán
révedezve epedez, sárgálló fogakkal
s oly csúnyán,
mint maga a láthatalan köpenyű halál!

Hagyj hát fájdalom,
hisz már nem is fájsz!
Túlléptelek téged?
vagy én lettem te?
érzem hogy az erő ereimben csörgedez...
Legyőztelek! Én már csak én vagyok
s te meghaltál
igen: tárt karokkal várt téged a halál
s te belerohantál...!

Szeged, 2010.04.23. 10:14