chillly24 blogja

chillly24•  2010. május 19. 13:56

A gyilkosság (prózasorozat 1. rész)

-Fuss az életedért Karen! Ne fordulj vissza, csak fuss!
Egy lövés, kettő. Valaki összeesett. Szünet. Még egy lövés, a falból kiesett egy darab. Már alig bírtam levegővel de futottam. Mindjárt kiérek az utcára. Ha odaérek biztonságban vagyok.Még 10 méter, már csak 5 méter. Éppen jött egy busz, nem láttam a számát, de felugrottam rá. Megmenekültem. De kik ők és miért lőték le Myke-ot? Hiszen ő egy úriember volt.Mindenki szerette, legalábbis akiket vele láttam... Most mit csináljak? Myke meghalt én meg egyedül maradtam. Költözzek anyámékhoz? Nem. Veszélybe sodorhatnám őket. Bár nem tudom hogy mit tudhatnak rólam a rosszfiúk, a nevemet már tudják. Holnap az lesz az első hogy nevet változtatok, hiszen az lehetséges. Aztán meghúzom magam valahol, egy csendes nyugis helyen, aztán eltemettetem Myke-ot. nagyon szerettem és most... nem él. A gyász fekete leple kezdte elhomályosítani az elmémet, már azt sem tudtam hogy hol vagyok, csak ültem és bámultam magam elé. Hatalmas fájdalom kezdett úrrá lenni rajtam. Erre megaszólalt egy nem túl barátságos hang:
-Hölgyem végállomás! Már ötödjére szólok Önnek, nem hall? Esetleg baj van a fülével? Most nem taxiban ül, kérem szálljon le! Szálljon már...!
-Jól van, hallom, csak... - akadt el a szavam. Leszálltam és meglepődve vettem észre hogy a Hyde parkig jutottam. Bár nincs annyira messze a Temzétől, mégis itt már biztonságban vagyok. Érzem. Elindultam a Bayswater roadon tovább abba az irányba ahova nem jár már tovább a 405-ös busz. Haza még nem akartam menni, hisz ki tudja lehet hogy tudják hogy hol laktunk. Így inkább Monicához indultam, eddig csak benne bízhattam meg feltétel nélkül és azt mondta hogy bármikor mehetek hozzá hiszen mindig otthon van. Szerencséjére olyan munkája van, amit otthon is el tud végezni. Egy internetes reklámcégnek dolgozik managerként. Néhány sarok és ott vagyok. Rengeteg szálloda van itt és nagyon sok a turista, de ez nem baj, sőt, még segít is elrejtőznöm. Végre megérkeztem a Queensway-re. Pont a Moscow road és a Queensway sarkán lakik. Nem lehet eltéveszteni. Felcsengettem hozzá, beengedett. Fellifteztem hozzá a hatodikra majd kopogtam.
-Szia Monica! Bejöhetnék hozzád most így kora délután, kérlek?
-Szia Karen! Bújj bentebb, hiszen tudod hogy itt nálan családtag vagy!- mondta meglepetten. Egyből látta hogy baj van, de nem kérdezett rá. Főzött nekem egy bögre nyugtató hatású teát a kezembe nyomta és így szólt:
-Mondd Karen, mi történt veled? Olyan más vagy, ha nem ismernélek azt mondanám hogy halálra rémültél... ugye nem...?- kérdezte óvatosan.
-Monica... megölték Myke-ot és engem is célba vettek. Nem tudom hogy mit csináljak... Monica! Nem él... érted? halott!!- fakadtam ki kétségbeesetten. Eddig nem tudtam és nem is akartam sírni, de most hogy otthonos környezetbe kerültem egyből gyengének és erőtlennek éreztem magam. Éreztem magamon Monica átható pillantását, de nem tudtam a szemébe nézni. Inkább ittam egy kortyot a teából. Nagyon finom volt, mint mindig, de most nem éreztem az ízét, csak egy aromát, ami hasonlított a nála készített teáéra. Ültem a kedvenc kanapémon felhúzott lábakkal, és hintáztam előre hátra.
-Karen, nézz rám! Ez nagyon komoly dolog! Mikor történt a bal.. az eset? hány órakor és hol? El kell menned vele a yardra. El kell mondanod hogy mi történt! Karen, azzal ha most magadba fordulsz nem segíteszsemmit, és Myke-ot sem tudod visszahozni vele!
Monicára néztem, mert hallottam hogy kiejtette Myke nevét. Az én Myke-omét, akivel ősszel akartunk összeházasodni. Odakint sütött a nap. Nyár közepe volt és a vőlegényemet meggyilkolták. Ránéztem Monicára, aki már lassan dühös volt hogy nem tud velem mit kezdeni. Aztán belekezdtem és elmondtam mindent amit látam vagy hallottam.
-Sétáltunk Myke-kal a Temze partján, a szokásos sétánkat tettük ebéd után. A Millenium bridge-nél különös hangokat hallottunk, mintha veszekedtek volna, de nem törődtünk vele, hiszen annyi ember veszekedhet ebben az órában szerte a világban amihez közünk sincs, így hát tovább sétáltunk. Mi elméletileg távolodtunk tőlük, de a hangok nem távolodtak. Akkor megijedtem és nem mertem hátranézni. Myke persze hátranézett és óvó-figyelmeztetőn megszorította a kezemet. Aztán elengedte. Azt mondta hogy ismeri ezeket az alakokat és hogy beszélnie kell velük. És azt mondta hogy sétáljak tovább. Én persze nem akartam engedelmeskedni, de mikor rámnézett tudtam hogy mennem kell. Egy csókot nyomott az számra majd odament. Elindultam tovább és remélve hogy nem lesz semmi baja lépkedtem a feljáróhoz ahol majd megvárom. Miután odaért Myke abbahgyták a veszekedést és az üvöltést és csendben kezdtek el beszélni. Nem hallottam hogy miről van szó mert már tőlük messze voltam. Aztán hallottam hogy megint üvöltöznek, és Myke azt kiabálja hogy fussak, és ne nézzek hátra. Én futottam ahogy csak bírtam, miután hallottam két lövést, aztán megpróáltak engem is lelőni de elvétették és felültem egy buszra és az pont erre jött és nem tudom hogy mit csináljak. Monica! Még csak nem is volt neki semmi vitája sose senkivel. Még velem és az édesanyjával sem veszett össze soha. Hogy történhetett meg ez? Fényes nappal a híd alatt. Nekem kellett volna meghalnom... vagy vissza kellett volna fordulnom és... és nem engedemeskednem... Monica... nem tudom mit csináljak... segíts!- mondtam és sós-keserű ízű lett a szám, kiapadhatatlanul folytak a könnyeim. Monica átölelt és a hátam simogatta. Mondott közbe pár "jól van"-t, meg hogy "nyugodj meg", de nem hatott. Csak sírtam sírtam megállíthatatlanul. Sosem éreztem magam még ennyire kétségbeesettnek és gyengének.Nem tudtam semmire sem gondolni és nem is akartam. Csak Myke-ot akartam újra a karjaimban érezni, és hallgatni a sok faviccet amin mindig lefáradok, meg az elalvás lőtti arccirógatását, és a bársonyos kezét ahogy kívánóan végighúzza az oldalamon...
 Monica miután megvárta a sírógörcsöm elmúltát megágyazott nekem, én lefeküdtem, aztán elment a yardra. Elmondott mindent töviről hegyire, bediktálta az adatokat, a helyszínt és a mostani elérhetőségemet. A yardon azt mondták hogy nem találtak semmi szokatlant, de így akkor elkezdenek egy nyomozást és ráállítják a legjobb nyomozójukat. A tanácsomra mnden sarkon körbenézett de semmi szokatlant nem talált, tehát úgy tűnt hogy nála biztonságban vagyok.Amíg a rendőrségen volt, én aludni próbáltam, de nem ment. Aggódtam érte, és egyébként is a lövések szűnni nem akaró zajkoncertre hívták meg a fülemet. Amíg meg nem érkezett nem bírtam aludni. Eljött vele egy nem rendőrnek kinéző rendőr, civil ruhában volt, éppen azért hogy ne legyen feltűnő. Azt mondta Monica hogy ő vigyázni fog rá és Mr. Norm is a segítségünkre lesz. Mr. Norm nem volt se kedves se goromba, egy átlagos fickónak tűnt. Nem nyugodtam meg a látványától, de reméltem hogy nem olyan átlagos a mesterségében mint ahogyan kinéz.
 Ahogy leült mellém az ágyra Monica álmos lettem. Vele biztonságban éreztem magam. Ült még egy darabig mellettem és fürkészően nézett s engem lassan elnyomott az álom.

 

Ha tetszik nektek és el tudtátok olvasni akkor folytatom, de ha nem túl jó akkor csak rögtönzésnek vesszük. Köszi mindenkinek aki olvasta! :)

chillly24•  2009. május 8. 14:42

Boldogan éltek amíg...

 Péntek délután van, Bence Matyikával a szobájában van. Bence balesete már hónapokkal ezelőtt történt és felépült rendesen. Gábor  épp újságot olvas. Vagyis csak úgy tűnik, mert  valóban előtte van egy újságpapír, de ő már rég nem fogja fel értelmét a cikknek. Agya valahol egy amerikai csodálatos nőszemély körül keringtek.
Csengettek. --- Vajon ki lehet az? --- Bence nyitott ajtót, majd halk sutyorgás aztán nagy csend következett.---
 - Ki volt az fiam? -- Szólt oda Gábor Bencének hisz nagyon kíváncsi voolt a hívatlan vendégre.
 - Tessék? Jaa, senki vagyis az egyik haverom a Márk, nem fontos, már elment.
 - Jól van fiam, rendben, csak azt hittem hogy valaki más... --- Persze hogy Anne-re gondolt, de még nincs itt a  munkaidővége, még nem várható. --- De volt valami fura illat a levegőben... Ismerős de nem tudta hogy honnan jön. Mintha Anne illata lenne, de neem az nem lehet! Pedig az illat egyre erősödött. Ekkor Gábor észrevette a tévé képernyőjéről visszatükröződő Anne lopakodó alakját. Úgy tett mintha nem vette volna észre, de magában nagyon megörült, és huncut mosoly játszott a szája körül. Mikor érezte hogy Anne már itt van közvetlenül mögötte, hirtelen felpattant szembefordult Anne-nel...----
 - HUHHH!!!!! ----- és nevetett  Gábor.
 - Ááááááááááhh! - sikított Anne és elszaladt a bejárati ajtó felé, majd beleszaladt Bencébe. Gábor odasietett kedveséhez és Bencét is felsegítette, majd mind a hárman jóízűen nevettek. Gábor szólalt meg először:
 - Szia Drágám! Későbbre vártalak. Szóval merre jártál? Elintéztél mindent amit szerettél volna?
 - Jajj drágám! Két örömhírem is van!!! Annyira boldog vagyok!!---- Bence és Gábor mosolyogva várták a folytatást. Bence nem tudta hogy minek örül ennyire a nő, de nagyon szerette és tudja hogy édesapjával már jegyben is járnak, de nem tudta mi következhet. Gábor gondolkodott de azokívül hogy talán a házasságuk időpontját és helyét hozhatná, azon kívül nem volt más lövése.
 - Az egyik az, hogy megvan az hogy mikor és hol lesz az esküvőnk, és a másik... ----mosolyodott el édesen Anne és egészen közel hajolt Gáborhoz és a fülébe súgta: Gyermekünk lesz!!
 - Tényleg? Nahát, ennél nincs jobb hír! Bence kisfiam, lesz egy testvéred! De jóóó, de jóó!! De örülök neki Édesem! ---- adott egy csókot szerelme ajkára, majd tovább őrjöngött... :)
 Eltelt azóta 10 év. Gábor és Anne még mindig együtt jártak munkába, Bencéből középiskolás gyerek lett, és a húga már az általános iskolába járt.
 Boldog család voltak, nagyon boldogok! Az esküvő is nagyon szép volt akkor régen, de még szebb volt az életük és még milyen boldog lesz...


                                                               VÉGE

chillly24•  2009. május 4. 15:53

A szerelem beteljesedése...

 Bence gyorsan felépült, már hétvégén hazaengedték, és otthon találkozott Matyikával aki néha délutánonként benézett az iskola után, hogy megtudja hogy barátja hogy van. De Matyikával párhuzamosan Anne is sűrűn benézett hozzá, bár Bence nem ismertea nőt, de látta hogy apja hogy néz rá, és a nő hogy viszonozza édesapja pillantását, egyből rájött hogy ők szerelmesek egymásba. És nem is kicsit! Nagyon szimpatikus volt számára ez a nő, igaz néha kicsit furcsán beszél néha, de nagyon rendes, és még csokit is hozott neki, pedig igazán nem is ismeri. Volt úgy hogy édesapja épp a toalettre ment ki és kettesben maradt Anne-nel. Akkor olyasmikről  voltszó, hogy iskola, és hogy milyen jó hogy itt a tavasz vége, már mindjárt nyárés hogy vége az iskolának.
 Szemlátomást zavarban volt Anne, de próbált kedves lenni, hiszen nagyon is szerette a gyerekeket, de még mennyire szerette... Már ő maga is szeretne egyet, de nem talált még olyan embert akivel el tudná képzelni. --- De most Gábor... Annyira jó vele, és mennyire rendes és kedves és aranyos és... jajjjj, de már megint csak ezen jár az eszem...--- mindig ide köt ki szegény Anne. Nagyon szerelmes lett Gáborba!-----
 Gábor Nagyon örült annak hogy Anne-nel sikerült öszzejönniük, nagyon aggódott kisfiáért a balesete miatt, és a héten nem is ment be dolgozni, hanem végig ott őrizte az ágyát egyetlen fiának, hogy hátha így hamarabb gyógyul...  Azt szerette a legjobban nézni amikor alszik, mert olyan aranyos volt így a fia... --- várjunk csak mikor lettem ennyire érzelgős? De én férfi vagyok, és nem szabad ennyire .... hmmm, mindegy úgy látom ez a szerelem hatása...--- gondolta Gábor, mert kisfia tényleg akkor volt a legaranyosabb amikor aludt. Olyan volt mint egy kicsike angyal. Hasonlított az édesanyjára, de mégsem. Amikor csukott szemmel feküdt az ágyán kis teste gömbölyded formában az ajtó felé fordulva volt, oldalát a lefekvő nap sugarai símiogatták, és narancsos aranya színt varázsoltak a takaróra. Kis plüsseit a fény életre keltette, és vigyázzállásban őrizték Bence mesés álmát. Ekkor megérkezett Anne. Csendben jött nehogy felébressze a fiút. Kezét Gábor vállán pihentette és boldog volt.  Már csak egy nap és Bencét hazaengedik, lehet ennél szebb nap?---
 Péntek délután van, Bence Matyikával a szobájában van, Gábor pedig épp újságot olvas. Vagyis csak úgy tűnik, mert  valóban előtte van egy újságpapír, de ő már rég nem fogja fel értelmét a cikknek. Agya valahol egy amerikai csodálatos nőszemély körül keringtek. Csengettek. Vajon ki lehet az?

chillly24•  2009. május 1. 15:32

Balesetek...összehozzák az embereket...

 Gábort Anne pofozta fel eszméletlenségéből. Egy pohár víz úszott a levegőben, majd egy tündér arcvonásai sejltettek fel, de még nagyon halványan. Anne egy székbe ültette Gábort, hogy megvárja hogy magához térjen és egy kis szín költözzön belé. A szín már megvolt, de a tudatra ébredés még nem nagyon... Folyton csak egy nevet rebegett: Bence... Ekkor Anne megszólalt:
 - Hééé, ahmmm, Gábor!! Figyelj most rám. Érted? Gábor! Figyelj rám!!
----- Gábor a tekintetét Anne-re emelte és ezt az angyali arcot nézte, elhallgatott, és figyelt.-----
 - Jó, ügyes fiú! Ahmm, most pedig magadhaoz térsz és nem a problémára összpontosítasz, hanem arra hogy ahmmm, a fiadnak szüksége van rád. Ahmmm, most bemegyünk a kórházba, és ha engedik akkor home.. ahmm, hazavisszük és otthon ápoljuk, ha nem akkor meg kivenni pár szabadnapot mind a ketten, és vigyázunk rá. Gábor, Gábor?! Figyelsz te rám? Figyelj, most akkor bemenni együtt a kórházba Bencéhez, és megnézni hogy hogy van. Okay? Gyere Gábor!--------
 Gábor kezdett magához térni, hála Anne-nek, mert igaz most először pofozta fel egy nő, ezek a pofonok a törődés pofonjai voltak. Jólesett neki az hogy Anne ennyire aggódik érte. Nem győzte csodálni a nőt, hogy végig azt mondta a mondandójában, hogy együtt mennek és hogy vele lesz, ha Bence mellett kell lennie akkor is ott lesz Anne. Ettől megnyugodott, és jobban érezte magát. Kezdett benne tudatosodni hogy mennyire fontos számára Anne és fordítva is. Úgy érzi hogy szereti ezt a nőt. Nagyon is szereti. Csak nem tudja hogy Bence mit szólna hozzá ha... De kehet hogy örülne neki, hogy lenne egy anyukája, és végre értené azt is hogy Matyika mit mond neki... Hmmm, milyen jó lenne... ----- Ekkor Anne felállt a székéből és óvatosan felsegítette Gábort a székből, és Anne a férfi kezét a saját vállára tette, mert látta hogy egy kicsit még szédeleg, de már az eszénél van. Gábor érezte Anne finom illatát, és hagyta magát még egy kicsit pátyolgattatni, de egyre inkább visszatért belé az élet. Mire kiértek az irodaházból Gábor már saját lábán sétált, miközben Anne a kocsikulcsát kereste.
 - Ahmmm, megvan! Gyere szállj be! -- mondta Gábornak Anne.
 - De Anne! Most nem csak én megyek? És menjük a te kocsiddal? Ez olyan mértékű udvariatlanság hogy ezt nem bírnám ki!
 - Sweet... ahmm, kedves Gábor! szerintem ülj csak be az autómba és ne beszélj nekem az udvariaaságról, mert most ha jó remember... ahmm, emlékszemte feküdtél a földön, szóval ha úgy vesszük, lehet hogy van valamilyen bajod is. Szállj be! --- Gábor nem tudott szóhoz jutni! A nő teljesen lefegyverezte. Sakkban mattot adott, engedett hát a szavának, beszállt az autóba.
 - Anne, nagyon köszöünöm azt amit értem és inkább értünk teszel Bencével. Hálás vagyok neked! --- A nő elvörösödött...
 - Ugyan semmiség! Bármikor segítek neked... ----hangja elhalkult. Beindította az autót, és szavak nélkül, de nem feszült csendben a kórházba mentek.  Gábor rögtön ment a recepciós pulthoz és megkérdezte hogy hol van a fia. Rögtön mondták is neki, hogy a 206os ban van, de most épp ne zavarják mert viziten van nála az főorvos. De 20 perc múlva már bemehetnek. Gábor lelekesedését kicsit megtörte ez a válasz, de el kellett fogadnia. Addig gondolt egyet és...----
 - Anne! Eljönnél velem fagyizni?
 - Tessék? Fagyi? Az mi?
 - Fagyi öö, angolul azt hiszem ice cream, ha jól emlékszem!
 - Áhhh, ice cream, fagyi ---- mosolygott Anne--hát persze menjünk.------
 Kiléptek a kórház épületéből és körbenéztek hogy merre is lehet egy cukrászda. Szerencséjükre a közelben pont volt egy amelynek a neve nagy valószínűséggel a kórház miatt Hospital Cukrászda nevet viselte. Gábor fizette Anne fagyiját, leültek a cukrászda elé egy padra és nyalogattak. Gábor bele is kezdett...-----
 - Köszönöm hogy ennyire figylesz rám, nagyon jól esik a törődésed! Igazából van még más is amit mondani szeertnék, ezért hívtalak meg fagyizni!
 - Nekem ahmm, jó veled lenni, és akivel jól érzem magam, azzal törődök is. De mi lenne az amiről beszélni szeretnél velem?
 - Nem vetted észre hogy néha amikor beszélgetünk akkor hogy nézek rád, vagy milyen a tekintetem?
 - Ahmm, igazából nem tudom hogy mire gondolsz... --- mondta Anne zavartan, mert nagyon is tudja hogy miről van szó, erre Gábor elhatározta magát, hogy most belead aoait és anyait egyaránt, mert ez a pillanat nem biztos hogy meg fog ismétlődni------
 - Drága Anne! Ne haragudj azétr amit most maondani fogok, de kérlek hallgass meg. Nekem - amióta megérkeztél- nagyon tetszel. És úgy veszem észre hogy ez nem csak egyirányú, szeretném ha nem csak barátság lenne közöttünk, hanem ennél is több. Tudom elég furcsa hogy te épp a főnököm lettél, de nem a presztísért megyek, mint pédául Máté, hanem azért hogy a személyeddel legyek, amelyet annyira évezek, hogy minél több időt szeretnék veled tölteni. ---- Miközben beszélt Anne szemeibe nézett és megfeledkezett a fagyijáról, ahonnan  kezdett már folyni a jeges finomság, és lecsöppent a nadrágjára egy kis adag. Anne kuncogott egy kicsit, majd újra Gáborra nézett aki próbálta megmentenie a maradék fagyiját,  de amint látta hogy Anne beszélni készül, a mentőakció abbamaradt.---
 - Édes Gábor! Nagyon is jól ahmm, látni, hogy kedvellek téged. És szeretnélek minél jobban megismerni, mert amit eddig belőled ismerek az olyan mint egy mese, és nehezen tudni elhinni, hogy létezik egy ilyen férfi a földön, akire szükségem van. Már nagyon régen vártam egy ilyen emberre aki nem egy rongybabaként viselkedik velem, de nem tudtam milyen az ha nem úgy vislekednek velem, és azt hittem hogy Máté nem olyan, sajnálom. --- Szemeit őszinte könnyek lepték el, de nem bújtak ki teljesen, csak a szeme alján fújtak gyülekezőt a kis könnycseppecskék. Gábor átkarolta Anne-t és mondta:
 - Ugyan Anne, elhiszem és semmi gond, hiszen most itt vagyunk látod?Megígérem neked, hogy mostantól minden más lesz és nem fognak bántani! Rendben?
 - Rendben. Okay. ---- Mondta Anne és nagyot sóhajtott. A feszültség ami eddig nyomta az oldalát kijött belőle. Már csak Gábor puha ajkainak érintésére vágyott, ami végleg elfelejteti számára a gondokat. Gábor is hasonlókat gondolt, hogy most milyen jó lenni Anne-t megcsókolni, és látta a nő szemében hogy ő is erre gondol. Lassan közelített a két arc, majd elcsattant az első csók közöttük. Fagyijuk a földön, kezeik a másikon lágyan simogatvaa másik testét.-- Ekkor egy kamion nagyot dudált, és magukhoz térte. Gábor és Anne értetlenül nézték a kamiont, de amikor egymásra néztek mosoly ült a szájukon. Tudták, hogy valami új elkezdődött, amelyet nagyon sokáig érezni szeretnének. --- Fagyijuk maradványát közben egy arrajáró kóborkutya felnyalta, majd odébbállt. Anne és Gábor felálltak kéz a kézben és bementek a kórházba Bencéhez.
 Bence jól volt, jajjj, de még mennyire! Nem lehetett lefogni sem akkor amikor meglátta édesapját, és mellette Anne-t. Nem tudta ugyan hogy mi van közöttük, vagy mi nincs, de már nagyon várta édesapját, és látta rajta hogy fontos neki a nő. Bencének az ágyban kellett maradnia, mert a lába megzúzódott, és be volt kötve jó rendesen. Sokat fecsegett Bence, de nem bánta Gábor, legalább jól érzi magát és nincs semmi baj. Ezen felül úgy vette észre hogy Anne szimpatikus Bencének, tehát ezzel sem lesz gond.... :)

chillly24•  2009. április 22. 20:56

De miért pont most?

  A bizonyos ebéd után, Gábort mintha kicserélték volna. Olyan volt mint egy álom minden munkanaoja. Anne-nel egyre többet tudott beszélni, és nagyon jól alakultak a dolgok közöttük. Gábor szerelmes volt Anne-be, és Anne szerelmes volt Gáborba. Mind a ketten zavarban voltak akkor amikor beszélgettek, deez a gátlás mindenbeszélgetés alkalmával egyre lentebb ment, amíg végre egyszercsak ott tartottak, hogycsendben álltak egymással szemben, csókra kész szájjal és szívvel. Hirtelen megcsörrent a telefon. Mind a ketten tudatukra ébredtek. Megkeresték a zaj forrását, amely most kivételesen Gábor zsebéből jött, hiszen eddig mindig amikor kettesben maradtak Anne-t rögtön keresték, de most nem ő volt a ludas. Tehát csörgött Gábor telefonja.----
 - Igen tessék! - szólt bele Gábor.
 - Jó napot kívánok! A megyei kórházból telefonálok és Magyar Gábort keresem.
 - Megtalálta. Miben segíthetek?
 - A fiáról lenne szó. Ma a délelőtt folyamán hívtak az iskolából, hogy egy kisfiút elütöttek az iskola előtt pont a zebrán. Szerencsére csontja nem tört, de sok zúzódása van a gyermeknek. Körülbelül két hét amíg rendesen felépül, és addig bent is tartanánk megfigyelésen. Ha nem gond természetesen, és ez így jobb lenne a fiúnak is, hiszen ingerszegény környeteben kell most lennie, pihenni és nyugalomban lenni. Ez a legfőbb cél most.
 - Hát persze, persze... --- érezte ahogy a hangja egyre halkul. Anne észrevette hogy Gábor egyre fehérebb, és elkezdett a férfi teste dűlöngélni.------
 - Mikor mehetek be látogatni?
 - Akár már most is, csak kérem jelentkezzem be a recepción. Elnézést a zavarásért, és kérem ne essen pánikba. Viszonthallásra!
 - Viszont... -----kopp. Gábor elterült a földön...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom