füstbecsavart emlékek
cass• 2010. május 6. 22:50
Elgondolkodtam egy pillanatra.
Minden ember elveszít egyszer valakit.Van mikor a sors veszi el,van mikor az emberek saját hiábjukból veszítenek el egy/több olyan embert aki igen közel állt hozzájuk.Fél bevallani ,hogy igen, ő is tehet erről.Hazudik magának,csakhogy enyhítsen a veszteségén és a fájdalmán.Azt hiszi attól erősebb lesz ha abban a hittben él,hogy nem hibás.Ám ahogy tellik az idő rájön sajátmagától is,hogy tévedett...
Szeretni nem bűn.De vigyázni kell vele...Nem szabad a másikra zúdítani egyszerre az összes szeret amit iránta érez.Nem szabad napról napra arra gondolni mi lesz vele,ha elveszíti,mert akkor méginkább hajtani fog,hogy ez ne így történjen.Szeretetével,állandó jelenlétével megfosztja a másikat a sajátéletétől.Megszűnik neki a tér.Végén megunja és azt mondja ez így nem megy...Végén rá kell döbbenie,hogy az amitől félt saját önzőségéből,akaratosságából beteljesült.Fáj.Megkell küzdenie a napokkal,meg kell szoknia,hogy ami minden nap neki ott volt már nincs.Nem érti meg,miért történt ez,hisz ő szívével-lelkével mindent oda adott.Feltételek nélkül...Akárhányszor ez átfut a fejében egyre lejjebb kerül míg végül teljesen a padlón találja magát...Tellnek a napok,hetek,hónapok...Már nem beszélnek úgy egymással,mint régen.Már szinte két külön utat járnak.Látja,hogy a boldogságot másnál is megtalálta...KÜZD ÉRTE!Vissza akarja kapni!Lehetetlen számára,hogy itt véget érjen.De ekkor eljön az a pillanat mikor összedől benne minden...A fiú megköszöni tőle az együtt töltött időt,azt,hogy mellete volt,hogy szerette.De ő már nem tud semmit se tenni...Amit ő egykor viszont érzett,már elmúlt.Megváltozott a szemében minden,vele együtt ő is, és úgyérzi már nem tudná ezt végig csinálni...Mintha ezeket a szavakat nem is ő mondaná.Mintha más ember lenne,más gondolkodással.Belefáradt.Újjat akar,új élményeket,feledni a múltat és belekezdeni egy teljesen más életbe,más valaki mellett...Harcolni kell az álmokért,hogy egyszer elérhessük őket.Erősnek kell lenni,hogy fenntarthassuk őket és ne bukjunk el.Ha már igazán kilátástalan a helyzet tovább kell lépni,elgondolkodni azon miket rontottunk el,miben kell változni ahhoz hogy az álmok sose érjenek véget.Emlékek viszont mindig maradnak.Mindig bennünk lesz,hogy milyen emberek voltunk.Kinek okoztunk fájdalmat,csalódást és a megbánás ugyanúgy gyötörni fog.Ugyanakkor a szép dolgok méginkább megmaradnak.Azokból viszont minden perc,és ez miatt olyan nehéz feledni és elengedni.Kell valaki aki átérzi azt amin keresztül megyünk,segít támogat hamár nem látunk kiutat...Egyszer valaki aki a legközelebb állt a szívemhez,beszélgetés közben mondott egy mondatot ami bennem maradt."Eléggé rossz,hogy senki sem érti meg,hogy mi van bennem...Csak magam érthetem."Ilyenkor elkell gondolkozni azon,hogy amit teszünk az helyes-e.Hogy akit szeretünk azt nem bántjuk-e meg.Hisz ki akar más fájdalmára ráépíteni?...Én sem vagyok különb más embereknél.Számtalan hibát elkövettem már amikre magyarázatot sokszor nem is találtam.Talán nem értékeltem át,hogy mi a fontos nekem,miben találom meg az igazi boldogságot,ki/mi fontosabb.Lehet ezerszer csalódtak bennem mások.Lehet van akinek a szemében már nem érek annyit,hogy kitartson már melletem.Talán ez kellet,hogy felébredjek.Tanuljak megbecsülni dolgokat és embereket,erősnek lenni,felfogni azt amit csinálok és rájönni nem az vagyok aki vagyok.Végtelenségig tudnám köszönni azoknak az embereknek akik bíztattak ha bajban voltam,kezetnyújtottak mikor úgy éreztem gyenge vagyok már mindenhez.Én is,mint mások küzdeni fogok a szépért.Boldog leszek az életembe és ha rosszatkövetek el tanulok belőle.Megfogom találni a társamat aki végig kísér engem mindenen.Nem fogom hagyni,hogy a rossz énem valahais újból kitörjön hisz több bánatot senkinek nem szeretnék okozni.Az leszek aki igazából vagyok,és soha többé nem leszek az aki voltam.Hisz tudom azzal csak újból veszítenék,és az miért lenne jó nekem?Szívem mélyén kiállnék egy színpadra és bocsánatot kérnék mindenkitől és egy újjab esélyt kérnék arra,hogy bebizonyatsam...Értékelhető emberré válltam és szeretnék újból mindenkit magam mellet érezni,mert ha nincs melletem senki,értékelhetetlen vagyok.Becsülök minden napot amit átélek,mindenkit aki körülvesz engem.És bánom,hogy eddig sose tettem meg igazán.Ismét "Új" emberként élem a napjaim és nem adom fel a vágyaim...Az érzéseimet nem fogom elnyomni.Küzdök,hogy az emberek szemében újra lássam azt,hogy megbecsülnek,szeretnek.Küzdök,hogy újra valaki lehessek.