carina blogja
Még itt vagyok
Még itt vagyok.
Még itt vagyok, még gondolkodok.
Az idő, megállithatatlanul szinte robog.
Gyermekkorom emlékeit tisztán látom,
A jelenben miért, csak totojázok.
Hallom a szavakat, értsd meg!
Gyerek vagy, ezt még nem érted!
Az élet majd tanít, megleckéztet.
A szép fehér fekete lesz, az édes keserű,
Semmi nem lesz oly egyszerű.
Mégis most azt érzem, az élet bújával, bajával,
Gyönyörű az élet, a sok csodájával.
Hogy....
Hogy történt magam sem értem.
Elborult elmém, vagy eszem mivé tett?
Töprengek, keresem az okát.
Hogy lehettem ilyen átkozottul galád?
Kezem, szívem, szégyentől sajog.
Hogy érdemelhetném ki a bocsánatot?
Megfáradtunk
Idősek vagyunk, megnőtt a korunk,
elfáradtunk, de tettük a dolgunk.
Átéltünk sok mindent, ez volt a nehezebb,
szó nélkül viseltük a ránk mért terheket.
Temettünk el szülőt, gyermeket,
küszködve nyeltük a fájdalmas könnyeket.
Volt ki maradt párja, társa nélkül,
gyermek árván, apa vagy anya nélkül.
Küzdöttünk a mindennapokért,
köszönetet mondtunk a betevő falatért.
Kezünk imához kulcsoljuk,
a jó Istennek hálát mondunk.
Hálát a családért, a mindennapokért,
bajban nyújtott segítő szavakért.
Egy kimondott jó szó, egy kedves mosoly,
biztatás, hogy élhessük a megfáradt öregkort.