caius_marius blogja

caius_marius•  2010. június 2. 12:02

Egy újabb csalódás...

Polgár háború dúl. Megint lövésekre ébredünk. Reggeli gyorsan zajlott és nem volt más szerepe csak is az, hogy a katonák magukhoz vegyék a napi üzemanyagot.
Szerettem volna ha ma is csak a hadiszálláson őrködök P.-vel. De nem így parancsolt az ezredes. Ki kellett menni az embereket 'oszlatni'. Gyakorlatilag lőni a lázadókat. Fájt, de ez kötelesség. A hazáért, a szebb jövőért!
Mire kiértünk a századdal már gyülekeztek a polgárok. Sokan voltak. Nagyon sokan! Amíg a szemem ellátott emberek. Kapákkal, és rendes fegyverekkel felszerelve is. Elkezdtek futni felénk. Féltem. Kiadtam a parancsot a kétsoros tüzelésre és már dördültek a fegyverek, és megint ... és megint.
Szinte mindannyian nyögtek, sírtak, vagy halottak voltak. Egy koszos, szőke tízen hat év körüli lány felénk felemás volt a szeme. A bal szeme zöld volt a jobb kék, de mindkettő egyaránt könnyezett. Nem volt megsérülve, de csuron vér volt s egy kamillát tartott a kezében. A katonák gépiesen táraztak újra. Én lefagytam. Körbenéztem, hátha látok valami változást az arcokon de semmi. A lány odament e mellettem álló s most már célra tartó katona elé. Fáradt volt az arca. Remegett, de olyan erős volt a szívében hogy nem is tudtam felfogni.
Felemelte a kamillát a lány és belerakta a puska csövébe. Sűrű könnyek szaladtak ki a szeméből egymást kergetve és koszcsíkot húzva kerek kis arcára.
A katona rezzenéstelen arccal fejbelőtte. Mire a többi katona a sebesültekre lőtt és az immár mellettük térdelő asszonyaikra. Felemeltem a géppuskámat és lemészároltam az összes katonát. Mindet.
-Tisztelt bíróság! Én tudom, hogy bűnt követtem el! Várom a büntetést. Csak azt szeretném, ha ezt a pár soros vallomást az újság leadná.
-Nem fogja.- Mosolygott a bíró-Ez háború...3...2...1...
Tompa ütéseket érzek a mellkasomon... Térdre rogyok. Minden olyan homályos...Nem is pörög le semmi...Egy újabb csalódás...

caius_marius•  2010. június 2. 12:00

Ordító fények


Tegnap mikor hazafele sétáltam egy elhagyott sikátorban, megláttam azt amit mások talán csak álmukban.
Koszos volt büdös és észvesztő. Szerelmes lettem. Épp aludt. Biztos fáradt volt, mert hosszú volt neki az éjszaka. Bele dobtam egy húszast a kis papírpoharába mi édesen csörrent. Más is megszánta. A csörrenésre pillanatig kinyitotta a szemét, mintha rám nézett volna, de nem. Csak megfordult és aludt tovább.
Kék szeme lelkembe égett és amikor csak tehetem rá gondolok. Hogy jutott el eddig? Miért nem mosakszik meg? Persze még sok-sok eszetlen s felesleges kérdést feltettem magamba, persze mind hiába, hisz ki válaszolt volna rá? Csak ő tudott volna válaszolni...
Elhatároztam magam és elindultam ugyan abba a kis sikátorban ugyan olyan hozzám megszokott kimért léptekkel. Közbe azon gondolkoztam, hogy majd felkarolom belém szeret, megváltozik tiszta lesz és mindig nekem mutatja majd azokat a szép kék szemeket.
Közbe hálát adtam a szarrágásomnak, hogy annak az öregasszonynak a parkolójába parkolom a jaguárom, mert így nem kell fizetnem se parkolódíjat se komoly aggodalom nem gyötör az esetleges kromofágos tinédzser ténykedésektől. Na, és persze azért mert így ismertem meg Őt.
Megláttam. Testtel a kuka felé fordulva feküdt. Összeszedtem magam, odamentem, nagy levegő és:
- Hello, Richard Peterson vagyok.
Nem válaszolt. Gondoltam feltekerek a hangerőn hátha felébred így:
- HELLO... Richard vagyok....
Felhúztam egyik szemöldököm, ahogy szoktam egy olyan helyzetben ahol nem tudok mit kezdeni partneremmel. Megfogtam a hozzám közelebb eső vállát és magamhoz fordítottam.
-Elnézést, látom hogy....
A lélegzetem is elakadt. Csodálatos mellei kint integettek nekem, bár kissé koszosak voltak, de akkor is csodálatosak.
Itt-ott lila és kék foltok díszítették piszkos testét. Szeme felfele nézett mintha egy repülőre küldene egyszerű átkot amiért felébresztette. De nem! Nem ébredt fel.
Karja egy bicikligumi darabbal volt elszorítva és egy hetyke tű állt ki belőle, maga a tű kicsit megtörve. Láttam már nem lélegzik. Fájt.
A papírpohara még mindig ott volt előtte, csak felborulva. Felállítottam a kis pénzgyűjtőt, beledobtam egy húszast megsimítottam hideg arcát, majd felálltam.
- Sajnálom... elkéstem...
Nagy levegőt vettem, és erőt magamon, hogy ne fussak el e csodás tetemtől.
Kiléptem az utca zajába, s ami eddig oly csöndes volt és csábító, megszűnt létezni. Az utcai fények mintha egy katonai parancsnokként ordítana rám hogy:
LÉPÉST TARTS!
Csak kullogtam. Hunyorogva kerestem az öreg mama házát és a holnapi tárgyalás miatt izgultam.

Moczok Márió

caius_marius•  2010. június 2. 11:59

Egy szerelmes történet

Sosem láttál, sosem fogsz látni. Sok-sok mindent köszönhetsz nekem, de te a szerencsének tudtad be ha történt valami jó veled. Néha olyan rossz érzés volt, hogy nem tulajdonítottál nekem semmit.
Nyűg voltál. Egy esendő féreg, ki csak akkor gondolkozott el, hogy valamit talán rosszul csinál, ha igazán pofára esett. Igen, akkor is én segítettem. Én vittelek el arra a helyre, hol segíteni tudtál annak a srácnak a buszmegállóban. El kellett volna gondolkozz, hogy mióta értesz te az autókhoz! De te, csak megélted a sikert, csak örültél az új munkának s az új életnek mit így kaptál.
Nyűg voltál, de beléd szerettem. Láttam, hogy tiszta a lelked és, hogy mindig csak jót akartál tenni. Sajnálom, hogy már nem lehetek veled, így titokban sem. Vége van, nem bírtam tovább. Ha engem nem is ismertél, én nagyon is ismertelek téged!
Szerettelek, védtelek, és csak néztem mind a 12418 éjjel ahogy elalszol, ahogy megcsillan a szemed s ahogy sírsz, mert megbántottak. Én ordítottam volna, hogy :
' DE ÉN SZERETLEK! SOSEM HAGYTALAK EL! MINDIG VELED LESZEK!' de te sosem hallottál volna meg.
Ezt a pár sort lehet, hogy a szerelem vagy talán a félelem de lehet, hogy csupán az önző vágy íratta velem. Már mindegy. Végem, de szeretném ha ez a levél s a tollpihe emlékeztetne rám egy ideig szerelmem.

Gabriel Angyal
Moczok Mario

caius_marius•  2010. június 2. 11:58

Egy padon

Épp egy padon ültem, mikor egy srác és egy lány leült a mellettem levő padra. Az idő fantasztikus volt. Kellemes kis madárcsicsergés ütött fülön és csak néhol lehetett kutyaszart látni a parkban. Egyszóval viszonylag kulturált volt az itt megemlített kis parkocska.
A fiatalember 19 éves lehetett szakálla épp csak megszínezte arcát. Kócos haja kockás ingje és C-betűvel kezdődő- igen csak felkapott márkájú, szóval Convers- cipóje volt. Piros. A lányka, háát... Úgy nézett ki mint egy olyan, szóval mai divatos kis fiatalka. Rendkívüli pontossággal összeválogatott egymáshoz nem passzoló színek egyvelege volt ráaggatva.
Egymás mellett ültek. Fogták egymás kezét és olyan kitaszítottnak éreztem magam, mint még sose. Nem vagyok ilyen. Komótos nézelődésbe kezdtem.
A madarak és a fák elragadták a gondolatom szárnyait és erőszakkal csapkodásra bírták. Az élénk képekkel együtt vergődött az emberi gondolat miket elém tártak. A fiu megszólalt:
- Szeretném, ha magasabb szintre vinnénk a kapcsolatunkat!
A lány érdeklődően nézett, olyan arcot vágott mint amikor az ember észrevesz valami piszkot a fehér falon és épp azon töri a fejét, hogy hogyan kéne azt a foltot eltüntetni. Eközben a fiu folytatta:
- Ma este átjöhetnél. Vettem gyertyákat, selyem cuccokat hogy minden szép legyen és kedves.
Egy öregasszony épp felborult a kis tolikocsival a kezében. A barátnője
megvetően nézett rá csóválta fejét s így szólt:
-No' Mari hogy járol' te?
Alig tudtam visszatartani a nevetést, de a fiu folytatta:
-Szóval így előkészítettem mindent és ... és hát szeretném ha este tudnánk előtte kicsit beszélgetni, enni, meg ilyen dolgok... A fiu válaszra várva tárta 2-3m szélesre és magasra szemét.
-Nem értem!- válaszolta a lány
-Hát szeretnék veled időt tölteni....- magyarázta a srác
-És?! Most is együtt vagyunk!- mosolygott a lány értetlen arcal.
-Hogy is mondjam..őőő...?
-Talán érthetően!
-Este szeretnék ... veled lenni...é r t e d ??
-Persze... De minek?
-DUGNI VELED MA ESTE!!! ÉRTEED???
- Hogy mondhatsz ilyet? Én a romantikát szeretem ... Egy meghitt este és pár kellemes pillanat után esetleg, de mivel ilyen bunkó vagy ... SZAKÍTOK! Felkeltem a padról, és elindultam máshova kéregetni... Lehet hogy én alkoholista vagyok... De ezek meg bolondok!

caius_marius•  2010. június 2. 11:56

Van egy történetem...

Van egy történetem, mi egy íróról szól. Meghalt,de nem akar tudatosulni benne. Az évek során olyanná vált, mint olyannyira féltett írógépe.
Írógép olyan mechanikus lett, ami 'érzelmibillyentyűi' megnyomására betűket nyomtat egy dokumentumra, rendszerint egy papírra. Rend szerint egy papírra. Elfogyott már rég.
Olyan üresen kattogó varrógép hangja van a gépnek, ahogy a rá-rá csap a papírt behúzó henger palástjára. Nem változtat az ütemen gyors és pontos ütemet diktál.
Az érzelmek mi egyfajta írásra való ingert indukálnak, abbahagyhatatlan és szerelem szerű érzést szőtt Írógép lelkében. Öreg volt már halálakor is. S most így 56 évvel később sem javult a fizimiskája. A fentiek csak írnoknak hívják minden változás tudójának.
Azt rebesgetik hogy egyszer véget ér majd a munkája, ha nem lesz miről írni.
Ha nem lesz kiről, honnan, miért írni. Ha megszűnik a világ létezni, akkor végre ő is megnyugodhat.
De figyelj csak! Van egy történetem...