Szobák

Szobák

megkopott szekrények emelkednek
homokra épített légváramban
e szoba falai csöndet súgnak
s meszet oltanak a véráramban

termeszektől rettegve kilépek
és átmegyek egy másik szobába
ahol illatos felhő érint meg
belekóstolok a lét borába

undorral arcukon méregetnek
nem látnak szívesen, elsétálok
a következő szobában újra
a sáros magánnyal eggyé válok

újabb szoba és újabb csalódás
mikor lelem meg saját zugomat?
engem akartak vagy én akartam
megjártam a pokoli bugyrokat

még egy helység, ahol eltévedek
fuldoklom, oxigén után kapok
harsány, kárörvendő kacaj lüktet
dobhártyámon; nem tudom, ki vagyok

megtorpanok egy szép küszöb előtt
mert vakít a tiszta, hófehér fény
ebben a szobában boldog vagyok
szerelmes hangjával angyali lény

hívja lelkem, rabul ejt, maradok

2012. szeptember 26.