botoslydy blogja

botoslydy•  2018. február 16. 10:02

TÁLTOS (DAL)

Szabad a lélke, ki szárnyakat bont
varázsa van e szép tájnak. 
Határontúl élő hű magyar,
bármikor haza találhat.

Viaszba pecsételt sorsukkal 
őseink földeket szántott.
Századok rostjain bíbor szél,
de magvaik mind kivirágzott.

Három dús- tengernek partjai
lábnyomok szélte és hossza.
Megmaradt maréknyi földünkre,
gólya tér költeni vissza.

Szülőföld rögein: kérges múlt,
hazánkban nem leszünk vádlott!
Visszhangunk dobszó, mert ébred még:
Lelkünkben fény- nyerges táltos.

Kereszten feszülő büszke nép,
kardod az ég vizét issza!
Vívd meg hát sorsod, míg kél a nap!
A  becsület így lehet tiszta.

botoslydy•  2018. február 16. 08:08

minden vagy semmi

te vagy a fából kinővő ág  éjben vakító láng 

fénylő horizont hol szűkös a tér hol meg tág

vagy a napnak összegyúrt ereje izzó szeme 

látomása mit elbír az elme hol a sejtek roppanása

a szó újra szövött keréknyom alatt gyötört föld-szövet 

melyen oly sok volt már az ütközet elázott rostokban

megtapadó porzat keserűben édes mivoltad  jelenben 

alkotója minden fájó sejtnek szöggel tákolt nagy keresztnek

víznek és a kiapadó medernek árva nesze e nagy világnak 

hol kilélegzett mondatok szállnak utat törve megviselten de

bizalommal igaz hittel végül kiérdemelt jussod által megpihensz....


(2017. Szeptember 8.)

botoslydy•  2018. február 16. 07:56

A kasza

Kasza, siklik ide-oda. 
Nem nyájas, mint holmi emberi szájból kiköpött törvény, 
Mely derékba törve dönti le, mi vadhajtásként kinőve ordít. 
Alapjainál vágja el a kicsúcsosodó, zöld-vénás eret. 
Így lesz alanya áldozat, kiszáradt csemegévé válva őszre. 
Siklik a kasza, ég alatt- föld felett... 
A zöldbe zárt hatalmast míly` könnyedén legyőzte. 


Kasza, siklik ide- oda. 
Nem érzi a sápadt testek ízét, holdfény recseg éles fogai között. 
Nem kérődzik, nem alkuszik, föld-ponyvás asztalt terítve, 
Kóstolva a kínok kitüremkedő, égbe hajló sóhaját. 
Árnyék-köpenyből ereszti ki hűvös, fekete szelét libabőrrel 
Telítve "beporzott sebeinket" ha már nevünket elméjébe bevéste. 


Kasza! Bár csorbulna éles pengéd! 
Fűre hányt sárból, orvosságot sajtolnál inkább e Világra! 
Mi földbe megterem, az csak földben lel megnyugvásra. 
Világ, vigyázz! A kaszás nem hajlik panaszra! 
Az idővel cimborál, mely ketyeg, halványuló nyomaidat issza...


(2017. Július 13.)

botoslydy•  2018. február 12. 09:08

RAKTÁROZOTT KACATOK


(Talán jó lesz valamire....) 

Zsebeken üres bélés, mint az összeszűkült gyomor.
De nem kíván többet csak annyit, amennyi ép belefér. 
Elismerést, mely kiemel a tömegből, hozzád szól:
Hé, ember! Ma ismét felkeltél, kezeid alatt izzott a munka,
láttál, nem csak néztél, majd estére lesütött szemekkel
békére, megnyugvásra leltél. Ez ám a nagydolog, bizony az!
Elszabadult kötelékek mely szorítja búsbakötve lábad!
Cipőfűződ lóg, ráhasal az útra, kúszik mint a kígyó,
s ahogy lábaid emeled magasra szállnak integetve
e lyukas nagy világnak. S Te mindezt látod, mégsem bánod.
Miért is bánnád, ha lehetne mezítláb járnál újra, emlékszel?
Mikor épcsak próbáltad a járást. Ó!  Azok a szép idők!
Fodrosszélű lapokon egyenes gerincű betűk szolgálnak- e embert?
Versekbe szőve sok igazságtalanság, fogak között megbújó szavak,
ám írottan már bátrak! Bár sosem olvassa senki, így a kikopott rímek
összeölelkezve korosodnak a " nagyfiók" négy kietlen sarkába, 
egyszer hátha...
Mert minek is  a beszéd? Csak zörejek a hangok, ha nem hallja az
kinek szántad, kiért megkongatnád ha kell: Az összes csend- harangot.


(2017. Október 7.)

botoslydy•  2018. február 12. 08:48

NÉHÁNY GONDOLAT....

Valami fékezhetetlen erő szállta meg minden egyes porcikáját. Túlcsorduló ösztönös érzések fűtötték, felborítva a jin - jang egyensúlyt, fejére állítva  a lélek békés harmóniáját. Kissé meglepett, bár igaz mostanában eléggé túlhajszolta magát, de tudtam, ami abban az adott pillanatban feltört belőle s rám zúdult, csupán a világgal, s talán önmagával való megbékétlenségének a végtermése volt. Szikráit szórva, megtalálva a legközelebbi, egyetlen hibát is ejtő áldozatát. Rám vetítve ezzel saját sérelmét, kompenzálva meglátása szerint tökéletlenre szabott emberi mivoltát. 
Itt álljunk meg egy percre.... De hisz senki sem tökéletes?!!
Amikor a keserűség, feldolgozatlan problémák formájában van jelen bennünk, tornyosulva az életünkben, előbb - utóbb mint egy hatalmasra fújt luftbalon, mely már nem bír tágulni tovább,  hopp, egyszer csak elpukkan. Kizúdul belőle minden, beterítve önmagát, aztán a környezetét. A sosem látott belső harcok, és mélyen ülő önmarcangolásból eredő karcok válnak láthatóvá.. Nincs olyan ember, aki nem élt volna át már hasonlót, akár főszereplője volt e történésnek,  lehet szemlélője, vagy akár áldozata is. Az lenne igazából a jó, ha a felmerülő problémákat, konfliktusokat, mindig az adott szituációban, és annak akkori jelen percében illetve pillanatában tudná az ember felmérni, átlátni, kezelni,  és végül lezárni azt. Mert akkor nem raktározna sérelmeket, nem cipelne málhás súlyokat. Bár igaz, az igazszó kimondása, sok embert bántani fog majd, mert ugyan ki szereti ha tükröt tartanak elé? Pláne akkor, ha nem a legjobb formában van, vagy ép önző  korszakát éli.  Ne felejtsük el azt sem, hogy álltalában a csoda is csak három napig tart. Az élet így is nehéz, számtalan akadályaival. Viszont mindehhez két ember kell. Ha az egyik makacs, és nem hajlik rá, vagy nem képes a komprumisszumra,  abban az esetben sokkal nehezebb a dolgunk. De nincs olyan negatív erő, ami a szeretettel szembe szállva  győztesen kerülne ki!
Legyünk egymáshoz türelmesebbek, de legfőképp  saját önmagunkhoz. Adjuk meg a lehetőséget a fejlődésre, amely elsősorban mások hibái, és nem utolsósorban önmagunk hiányosságai elfogadásával kezdődik. A hiányosság pótolható, tapasztalatok formájában beépítve önmagunkba. Mert a fejlődés elkerülhetetlen, ha akarjuk, ha nem, változunk. Hiszen minden ami körülöttünk él mozog, változik, átalakul. Még egy tárgy is, mi élettelen, megkopik az idő  folyamán. Viszont az már csak rajtunk múlik, milyen irányt választunk. Olyan is van, mikor nincs beleszólásunk a történésekbe, olyankor nem tehetünk mást, mint elfogadjuk és bízunk benne, hogy lesz ez jobb is.
Hol esik az eső, hol süt a nap....
Néha kell az is, hogy jég borítsa a tájat, hogy megpihenhessünk önmagunkban, aztán megújjult erővel, egyenes háttal tovább lépjünk a ránk szabott ösvényre hittel, az Úr akaratát beteljesítve.

(2017.Augusztus 19.)