Andi blogja
Hajnal
Pirosló szenvedélyt szül a drága hajnal,
álmos pilláiról elfut a csend nagy zajjal.
Fényszolgáját küldi a városon át,
küldetése, hogy törje meg az éjszakát.
Élesztgeti az alvó lelkeket,
közben beragyogja az égszínkék eget.
Vidámsággal szövi át az éledő természetet,
üdvözli a gyermetegen alvó szelíd embereket.
Bekopogtat sok-sok ablakon,
tekintetét otthagyja a fehér falakon.
Huncut szemével lesi, ki alszik még,
s fülébe zengi vidáman hívogató énekét.
Száguldó vonat
Először nyitottam ki szemem,
s az ismeretlenbe csöppentem.
Végig járt a félelem,
hogy minden teljesen idegen.
Hová is kerültem,
s akkor mit is éreztem?
Már nem emlékszem...
csak azt tudtam,
az utam kezdődött el hirtelen.
Egy vonatban utazok,
hol társakat kutatok,
néha viszont egy üres fülkére vágyok,
hol magányomba zárkózok.
Hosszú az út, tudom...
de egyszer véget ér majd kalandom,
de addig is kitartóan utazom,
s hagyom, hadd száguldjon vonatom.
Néha meg-meg áll
egy-egy állomásra talál,
de mindig folytatja útját
a messzeségen át.
Ahogy kitekintek az ablakon át,
olykor látok ezernyi csodát,
olykor a nap ragyog rám,
de megesik, hogy borús felhő jár.
Olykor a nap tüze égeti
a vonatnak ablakát,
de van úgy, hogy ablakán
jégcsap vigyorog rám.
Eső verheti,
jégcsap fedheti,
nap tüze úgy égetheti,
kedvemet akkor sem szegheti.
Boldog vagyok, míg helyet kapok
e gyönyörűséges vonaton,
de ha lejár a jegyem,
leszállok...
s a vonat zakatol tovább nélkülem.
Végtelen
Forróság, s gyötrelem
ez minden, mi van nekem?
Szomjazom, éhezem,
lelkem porrá égetem?
Nem, nem ez az életem!
Más lesz majd a végzetem!
Elérem még a végtelent,
hol egyetlen célom lebeg!
Hűs patakból meríthetek,
szomjam ezzel enyhíthetem,
puha kenyérből törhetek,
s többé már nem éhezek.
Ha eső áztat vizes nem leszek,
mert a dús lombok megvédenek,
haragos szél el nem csalogat,
nem hagyom el a helyes utat.
Így megyek én előre,
a szépséges jövőbe,
hallom, hív a végtelen,
hol hűséges célom lebeg.
Fény
Fény vagyok én
a csillagok ura,
fény vagy te is
világítsd az utad!
Fényes a világ
rád ezernyi kincse vár,
fénylő csillaga
szálljon le rád!
Fényes az ég,
hol a nap tüze ég,
feletted úszik
a csillagos ég.
Fényes a világ
fényét szórja ránk,
ettől lesz csodás
az egész világ.
Szivárvány
Romok közt ha járok,
senkit nem találok,
a magány rabja akkor sem leszek,
mert képzeletben szivárványon lépkedek.
Esőben ha ázok,
hóviharban fázok,
a hideg rabja akkor sem leszek,
mert körülöttem szivárvány lebeg.
Törött hídon, ha átkelek,
s hirtelen a vízbe esek,
a sodrás rabja akkor sem leszek,
mert a szivárványt meglelem.
Ha borús felhők elfednek,
s nem látni már a kék eget,
a homály rabja akkor sem leszek,
mert felettem szivárvány terem.