Tavaszi séta.

Tavaszi séta.

Erdőben sétálok, csendesen nehogy felverjem a csendet. Balra a patakocska csurdogál a hegytetejéről, hol sebesebben, hol lassabban.

Időnként ki-kikerül egy nagyobb méretű követ, ami a patakban helyezkedik el. Néha neki rugaszkodik, és a kőnek nekifutva, igyekszik, lefelé a völgybe. Előttem néhány méterre egy vadkan a kicsinyeivel sétál. Vadkan megáll, fülel, szimatol, hogy nincs e veszély, a csíkos hátú kismalacok utánozták a felnőtt vadkant, ők is megálltak, füleltek, szimatoltak. Patakhoz megyek, belemártom a kezem, és inni szeretnék, patak vize tiszta, látom, hogy apró halacskák cikáznak a vízben. Víz sebességéve a kövekhez érnek, és nagyot ugrálnak. Szinte szökkennek a patakban. Odébb sétálok, látom, hogy a talajból nőnek ki az apró hóvirágok. Fákon a rügyek pattoknak, jó hallani a csendben a rügyek pattogását. Leülők, elfáradtam. Vigyázok, hogy valamit össze ne nyomjak. Mellettem egy kishegy emelkedik ki a földből. Megállapítottam, hogy erre jár a vakond. Az erdőtalajmunkása. Tisztáson az őzgidák épp a levegőbe szimatolnak, legelnek, élvezik a napsütést. Egy nyuszi szalad át, hallja fentről a számára nem jó jelt egy madár erőteljes szárnycsapásait. Gyorsabban szedi aprólábait. Igyekszik cikk cakkba futni, és elkerülni a sólyom erőskarmait. Nézem a jelenetet. Nyuszi hírtelen, és sikerrel eltűnt a sűrűbe. Sólyom most hoppon marad. A zsákmány elfutott.  Ismét egy kishegy, a vakond koma megint dolgozik, de a hangyák is, valamit visznek. Testükhöz képest egy nagy méretű levelet cipelnek, az egyik hangyacsapat kikerüli a vakondtúrást, a másik, pedig mint egy nagy hegyet megmássza. Nap sugarai a faágak résein át

beszűrődnek, és a talaj melegítik fel.

Lassan kiérek az erdő szélére, és ott hagyom a nyugalmat, a csendet, és a természetet.