írott művek

Történetem a közel múltba játszódik. Pontosan a múlt héten, mikor Pesten az Üllői úton sétáltam. Még a "régi" Kassai cukrászdát kerestem. Sikerült megtalálnom. Újé, -örültem magamban- még nem, bontották le, nem építették át. Még a régi. Vettem egy francia krémest, még ez is a régi. Itt semmi sem változott. Kiléptem az utcára. Balra fordultam, hogy megkeressem azt a házat, ahol a szüleimmel laktam, és ahol leéltem az életem egy részét. Megváltozott, ahogy reméltem. Átmentem a Ráday utcán, majd befordultam jobbra a (régen még úgy hívták, hogy Szamuely utca), Lonyai utcába. Itt sem változott nagyon semmi. Velem szembe egy nő -ebbe nincs semmi különös-, a nő meg áll rám néz, és azt kérdi, hogy nem ismersz meg?

- Nem, ne haragudjon, de nem tudom, hogy Ön ki.
- Na, ne bolondozz, tényleg nem ismersz meg?
- Még mindig nem.

A hölgyön comb középig érő világos szoknya, strand papucs, fehér mélyen kivágott blúz volt. Látszott, hogy a haja festet fekete. Ezek után tényleg nem ismertem meg az akkori szép hatéves kislányt.
Közben sétáltunk. Bementünk egy közeli pressoba, rendeltem két kávát, Colát. A nő folytatta. Bemutatkozom: Baranyai Erzsi vagyok. Beugrott.

- Te vagy a Márta testvére.
- Igen.

Akkor ezerkilencszázhatvanhatot írtunk, akkor voltunk hatodikosok. A nagyszünetben az udvaron a lányok ugráló köteleztek, a fiúk a bőrt rúgták. A többiek elfoglalták magukat. Mi elszöktünk. Öreg portás Józsi bácsit ki cseleztük, mivel nem engedett ki, úgy tettünk mintha visszamennénk, lementünk a pincébe, és a széndobáló ablakon keresztül szöktünk k a Nagyvásárcsarnokba. Leültünk egy félre eső helyre, egymással szembe. Emlékszel?
Rémlik valami, halovány folt feleltem. Erzsi folytatta. Farkas szemeztünk. Megfogtad a kezem, s ezt mondtad nekem. "Szép vagy." Arcomon pír jelent meg. Éreztem. Akkor a hajam coffba volt összefonva, fodros szoknya volt rajtam, picit kivágott blúz, és iskolaköpeny.
Hajad vége hozzá ért a karomhoz, és cikizet. Rajtam pedig rövidnadrág, világos kéké ing, és iskola köpeny. Aztán.
Aztán gyorsan siettünk vissza az iskolába, mikor odaértünk az udvarra már a többiek sorakoztak. Mikor megláttak, akkor egyszerre rákezdték, hogy "KÉT SZERELMES PÁR, MINDIG EGYÜTT JÁR" című mondókát Erre Márta néni a tanárnőnk felfigyelt. A többiekkel fel ment az osztályba, minket bekísért az igazgatói irodába. Jutalmunk egy igazgatói intő volt.

- Igen. Most már emlékszem Órámra pillantottam.
Erzsi ne haragudj, de találkám van. Várnak.
Telefonszámot cseréltünk. Rendelést kifizettem. Egymástól elbúcsúztunk, és siettem a megbeszélt randevúra.

Erzsi teljesen megváltozott, látszott rajta az évek, az akkor még hatéves széplányból, egy komoly Nő lett.
Elmesélte, hogy nincs családja, még mindig egyedül van. Jó állása, és kocsija van.

Akkor az Élet teljesen más volt, könnyebb volt nekünk, mert még teljesen fiatalok voltuk. Hatodikosok   

Ez a szerelem?

E történet egy fiatal fiúról, és egy fiatal leányról szól. Napjaikban játszódik. A hely az most itt lényegtelen. Nem az a fontos, hogy hol, és mikor, hanem az, hogy Ők ketten hogyan ismerkedtek meg.
Nevezzük a leányt Katalinnak, a fiút pedig Gábornak. A két fiatal nemrég ismerkedett össze, egy olyan helyen, ahol nem is hinné az ember. Az élet, ez a nagybetűs ÉLET így hozta. Ők ott találkoztak abban az időpontban, és azon a helyszínen.
Katalinnak az élet úgy hozta, hogy volt egy kapcsolata, amiben nagyon csalódott, és sokáig nem is érdekelték a férfiak. Nem figyelte őket, mert tudta, hogy csak csalódni fog bennük. Lány az egyik nagyvárosba lakik. Van egy autója, ami ugye a közlekedést nagyon megkönnyíti a kettőjük közötti távolság miatt, ami 25 km-r. Kati nem volt egy jó módú leány. Tehát, hogy fenntartsa magát, így kénytelen volt dolgozni, amit nem is szégyellt, mert elhatározta, hogy a saját lábán fog majd megélni, de tudta, hogy nehéz lesz. Gabit megismerte, és reményt keltett benne, hogy tán vele könnyebb lesz. Katalin még fiatal, úgy 28 és 32 között lehet az életkora. Ugye ezt a Hölgyeknél nem lehet megállapítani. Vékony termetű, átlagos magasságú, rövid barna hajú lány. A kor divatját hordja, szolidan. Öltözete a következő: farmer, tornacipő, ujjatlan póló, övtáska. Amit hátul hord. Ez jellemző a lányokra.
Gábornak az élet úgy hozta, hogy szintén csalódott az előző kapcsolatában, de benne is ég a tűz, és Ő is képes rá, hogy megmutassa, hogy Ő is meg tud élni a saját lábán. Spórolt pénzéből, szinte ingyen hozzá jutott egy régi típusú családi házhoz. Nyáron a telket és a házat kinézte, tetszett neki, és nyélbe ütötte az üzletet. Övé, lett a ház.  Némi segítséggel, családi összefogással felújította a régi családi házat. Szakmájába ügyes, pontos szakember, fiatal kora ellenére. Házikót belülről teljesen kipofozta, lakhatóvá tette. Bútorait, saját maga készítette, mivel bútorasztalos. így csak az anyag költsége volt. A többit maga készítette el. Ő 30 éves, a kornak megfelelően öltözködik, farmer, rövid ujjú póló, általában sötét színű, övtáska. Nagyon sokára talált magának munkát, ami a szakmához is közel áll. Egyik bevásárló üzletláncban talált megfelelő állást.
A két fiatal közös vonása, hogy dohányoznak. Így még az ismeretség is könnyebb.

- Aki idáig eljutott, most joggal kérdi, hogy miért?
Erre egyszerű a válasz, csak annyit kell mondani, hogy rágyújtasz, megkínálhatlak, és már megvan a kapcsolathoz az, a bizonyos nehéz kezdő lépés.

Kati a műszaki osztályon tevékenykedett, mint osztályvezető helyettes.
Gabi a bútor osztályon dolgozott.

A mikor Gábor kiment a dohányzóba, egy szál cigit elszívni, éppen ott volt Kati is. E találkozás véletlen volt. Ekkor még nem sejtettek semmit, de már a két szempár már találkozott. Hosszan nézték egymást, mikor füstöltek. Még nem merték megszólítani egymást. Másik pillanatra vártak.
Gabi mikor dolgozott félszemmel a lányt nézte, hogy mikor megy dohányozni. Kati a dohányzóhoz ment. Látta a fiú is, és Ő is arra sietett. Kati cigi dobozához nyúlt, de Gábor gyorsabb volt. Felkínálta az ő cigijét, Kati felé nyújtotta, és elhangzott az a bizonyos "ismerkedési „mondat”: rágyújtasz, meg kínálhatlak."
- Persze, köszönöm. - felelte Kati
Most már egyforma dohányterméket füstöltek, közben felmérték, és hosszan nézték egymást.

Záráskor a kijáratnál találkoztak.

- Hazavihetlek, ajánlotta fel a segítségét Gábor, Katinak.
- Köszi, nem, van saját kocsim. Itt van az én autóm, ez, az aranyos Volkswagen.
- Hát a Te autód milyen típusú - kérdi Kati.
- Enyém Hunday. Ott van.
- Oké, akkor ülj be, és kövess.

Gábor boldog volt, hogy e szimpatikus lányt megismerhette. A városon keresztül vitte el a lakásához a lány, a fiút. Ahol az út lehetővé tette egymás mellé hajtottak, és így mentek tovább. Piros lámpánál is a két kocsi egymás mellett volt. A két fiatal oldalra nézett, és mosolygott. A lámpa zöldre váltott, egy bal kanyar, már is ott voltak Kati lakása előtt.
Itt lakom, mutatott a panelház negyedik emeletére. Úgy látszik Anyám, itthon van. A szobában világit a villany.

- Te hol laksz.
- Ülj be, és gyere utánam.

Gáborral madarat lehetett volna fogadni, ezt Ő sem hitte volna, hogy ilyen rövid ismeretség után ki tudja hívni Katit.
A városon keresztül vezetett az út a lakásig. Éjszaka volt. Elég gyorsan hajtottak a KRESZ szabályok betartását figyelembe véve. Mivel az úton nem volt forgalom, így hamar kiértek a házhoz. Gábor a kertes házra mutatott.

- Itt. Kert mélyéből elő jött egy kutya is.
- Kutyád is van?
- Igen.
- Ez nagyszerű.
- Bejössz? / egymásra néztek, hosszan, még a kutya üdvözlését sem hallatták /
- Igen.

Kert kaput Gábor kinyitotta, és bekísérte Katit a házba.
Másnap reggel a két fiatal vidáman, és boldogan kelt, és mentek be a munkahelyükre.

Igen valahogy így kezdődik a szerelem, az ismeretség, elég egy kedves szó, két szempár egymásra találása, és egy szál cigaretta.

Visszaemlékezés a gyermekkorra.
- kocsmai elbeszélgetés -
Ezt a beszélgetést, hogy papírra vessem, ahhoz le kellett mennem egy igazi vidéki kocsmába, ahol még a füst a terembe áll, és csak ajtó nyitáskor jön be friss levegő. Leültem az első asztalhoz, papírt tollat vettem elő. Egy öregúr oda jött hozzám, és megkérdezte, hogy mit csinálsz, fiam?
Szeretnék olyan idős emberekkel találkozni, akik elmesélik, hogy mikor gyermekek voltak mit csináltak.
Akkor ide ülők melléd fiam, és írd le azt, amit, mondok, szó szerint.
Nevem Vitéz János, itt lakom a szomszéd utcában. Amit elmesélek, akkor voltam én, hét éves.
Akkor elmesélném a Vitéz János - a katona -, történetét.
Írjad fiam. (Ezt, úgy mesélte el, mintha nem is Vele történt meg volna.) Papa térdén ül a gyermek unoka, s kérdi:

- Papa Te miért nem haltál már meg?
- No, de Jani! - szólt az Édesanya.
- Hagyjad. - int a Papa.

Ő még gyermek, és nem tudja, hogy mit beszél.

- Miért?

Hát azért, mert vannak Nekem szeretteim, akik engemet is szeretnek.

- Kik?
- Például itt lenne a térdemen egy furfangos észjárású kicsi fiúgyermek unokám a Jani.
- Ismered?

Ismerem, hát az én lennék.
Nevet nagyot a gyermek és közben a hasát fogja a nevetéstől.
Meséljen még Papa.
Papa elkezd mesélni a furfangos észjárású Jani unokájának. Meg annak idején történt, amikor no de ezt hatjuk.

- Látod ezt a vágást?
- Látom hát.
- Ez volna egy kard vágása, - és mutatja az alkarját unokájának.

Jani nyitott szájjal, tágult szemekkel nézi, és meg érinti a Papa hegét.

- Nem fáj?

Nem hát, katonadolog. - feleli a Papa.

- Milyen dolog? -újból megkérdi Jani.
- Katona. - ismételi a Papa.
- Papa, én mikor leszek katona? - kérdi Jani.

Ha majd egyszer nagy leszel, és tudod a kardot forgatni, és lesz saját paripád, akkor leszel katona.
No, Jani lovas katona szeretett volna lenni. Elmesélem a lovacska megvételét.

A póni:

A kisfiú a Jani már erősebb lett. Papa látta hogyan fejlődik napról napra.
Így fogta a gyermeket és elment vele a vásárra. Sétálgattak a vásáron, majd megálltak a lovak előtt. A karámban volt egy póniló. Papa meg szemléte, alaposan megvizsgálta, s meg vette Janinak. Majd a hátára tette, és haza vezette a "Vitéz Jánost."
Már az utca elején Jani teljes hanggal kiabálja:

- Édesanyám, Édesanyám nézze mit vett nekem a Papa!

A kiabálásra kiszalad Édesanya, és az utca népe. Mindenki a pónilovon ülő büszke gyermeket nézte. Aki majd kiesik a bőréből, úgy őrül. Jani a pónilovon úgy ül, mint egy igazin. Büszkén, és daliásan.
Udvarba bementek, és bekötötték az istállóba. Papával együtt vittek be zabot, és vizet. A hosszú fárasztó út után a lovacskát ellátták.

- Most gyere, menjünk pihenni e hosszú út után, mert elfáradtunk. Elfáradt a lovacska is, pihennie kell neki is.

- Papa, Papa mi lesz vele itt? -kérdi Jani
- Semmi kis unokám kicsit pihen, eszik, iszik, alszik, s majd holnap foglalkozunk vele. - felelte a Papa.

Nekünk, is kell pihenni holnapra. Jani boldogan ült le a terített asztalhoz, megvacsoráztak, és lefeküdtek.

Másnap:

Jani már korán felkelt. - ami tőle szokatlan -.
Oda ment a Papa ágyához és piszkálta, halkan ezt mondta:

- Papa jöjjön, már nézzük meg a lovacskát.

Öreg félszemét kinyitotta, és ezt válaszolta:

- Jó megyek, öltözzél fel, és megyünk ki az istállóba.

Pár perc múlva ki is mentek.
Jani itt a kefe, le kell csutakolni a lovacskát, hogy szép csillogó szőre legyen, mert egy "Vitéznek" szép lovának kell lennie ugyebár!
Jani fogta a kefét, és szépen a Papa útmutatása mellett lecsutakolta a pónit. Majd megetették, s megitatták. Mivel evvel készen lettek szól az Édesanya a konyhából, hogy jöjjenek reggelizni.
Reggeli közben mondja a gyermek az Édesanyának. Édesanyám ennek a lónak nincsen nyerge.
Édesanya, és a Papa összenéz, és mosolyogtak.

- Hát az, nagy baj, Jani fiam!
- Most adok neked egy finom pokrócot, ezt tedd a hátára nyereg helyet, s csinálunk neki nyerget.
- Jó!
- Jó lesz Édesanyám.

A nyereg története:

Édesanya megnyugtatta kisfiát, hogy lesz nyerge csak egy kis idő múlva. Jani boldogan folytatta a reggeliét. Papa kiült a ház elé a lócára, hogy nyugodtan rágyújtson a hosszú szárú, faragott pipájára,
fekete kalapját a szemébe húzta, és füstölgött. Konyhában Édesanya az asztalnál tésztát gyúrt az ebédhez. Jani nézte Édesanyját.

- Segíteni akarsz?
- Igen?
- Ne lábatlankodj itt, hanem hozzál egy csupor tejet a kamrából.
- Eridj, hamar, mert kell.
- Jó Édesanyám hozok. - felelte a gyerek.

Bement a kamrába majd, a csupor tejet letette az asztalra.

- Ha már úgy is mozgásba vagy, akkor menjél ki az istállóba, és lásd el a jószágot.
- Megteszem.

Párperc múlva:

Jani fejvesztve, és kiabálva fut ki az istállóból.

- Papa, Papa, jöjjön már a tehén. - Jani alig kap levegőt. -
- Mi van a jószággal?
- Földön fekszik, meg se moccan már a szemét is, becsukta.

Öreg siet az istálló felé, és tényleg látja, hogy a gyermek nem beszélt félre. Édesanya a konyhaajtóba áll, kérdően néz a Papára.

- Mi történt?
- Riska kimúlt.
- Most mi lesz, hogyan lesz nekünk most tejünk? - kérdi Édesanya
- El kell adni a lovakat, és az árukból kell vennünk egy másik tehenet. - feleli a Papa.
- Akkor hogyan fogunk szántani?
- Nehézkesen Piroskám, majd én fogom húzni az ekét a lovak helyett, és te leszel az eke másik végén, s majd tolod.
- Édesanyám a pónit is el fogják adni? - fogja a szoknya szélét Jani, és felnéz Anyjára.

A két felnőtt összenéz.

- A pónit nem kisfiam, mert az a tied. - felelte Édesanya.

Tehenet levágták, majd feldolgozták. Bőrét elvitték a tímárhoz, aki Janira szabta a nyerget.

 Ruha története a következő:

Amikor már megkaptam a nyerget, nagyon megörültem neki, mert tudtam, hogy milyen nehézségek árán lett az enyém. Szegény Papa, és Édesanyám fáradságos munkával szántott. Nehéz volt. Édesanyám még avval is foglalkozott, hogy milyen ruhája legyen Vitéz Jánosnak. Vasárnaponként vart nekem, egy kis gyermek részére katonai ruhát. Így már volt ruhám, nyergem, lovam is. Most már a szomszéd kisfiúval, aki öt évvel volt idősebb, mint én tudtunk csatázni. Hol Ő, hol én voltam a győztes. Ekkor lehettem fiam, mondja János bácsi, hét éves. Öreg elővette a pipáját, és rápöfékelt. Csak úgy hömpölygött a pipafüst a kocsmába. Kellemes illata volt a füstjének. Ajtó mellett ültünk, és néha bejött a friss levegő, ez csak akkor történt mikor kinyitották az ajtót. Megkérdeztem János bácsit, hogy most mennyi éves. Fiam én már a kilencven felé közeledek. János bácsinak rendeltem még egy házmestert.

Megköszöntem János bácsinak a visszaemlékezését, s felálltam, hogy távozzak a kocsmából.

Mihelyt az ajtóhoz értem, akkor egy hang utánam szólt. Fiatalember jöjjön már vissza. Visszafordultam, üljön már le hozzám, szólalt meg a kalapos öreg bácsi. Hegykén hátratolta a kalapját, és azt mondta, hogy ne higgyen ennek a gyereknek, a Jánosnak.

 - A kocsma másik végén ült az öreg az ablaknál ült, ami nyitva volt. -
- Miért? -kérdem.

Hát képzelheti, az igaz, hogy egy utcába laktunk, az is igaz, hogy neki volt egy póni lova, az is igaz, hogy fel volt öltözve, mint egy "vitéz" - az öreg elmosolyogta magát -, de a többi csak hanta - banda.
Jaj, de süket vagyok, elfelejtettem bemutatkozni.
Öreg nyújtja a bal kezét - jó erős szorítása van, igazi paraszti kéz -, és mondja a nevét.
Bárány István a becsületes nevem, de magának fiam csak Pista bácsi.
Akkor Pista bácsi folytatná. Jó, de előbb innék valamit, mert kiszárad a szám. Mit kér? Öreg a fülembe súgta, nehogy meghallja valaki a kocsmában. Hoztam egy házmestert, és magamnak egy korsó sört. Ezt most miért meséli el nekem Pista bácsi? Azért, mert én voltam a másik, akit e gyerek megtámadott, mi ketten vívtunk, ott kint a poros utcán. Mi ketten voltunk a bátor, hős, nemes lovagok, akik hol ezért, hol azért harcoltak egymással. No szóval, hogy menjünk beljebb a beszélgetésbe.

Hallgatom.
Ne hallgassa, ha azt is leírta, akkor ezt is írja le, mert ez az igazság!
A gyerek páncél sisakja tudja mi volt.

- Nem.

Hát most figyeljen. Egy vödör. Volt a fejére húzva, szeménél volt két lyuk, amin kinézet. Ruhája egy
zsák volt, ami ki volt vágva a feje, és a keze helyén, derekán pedig egy kötél volt összekötve.

- Maga hogyan nézett ki, Pista bácsi?

Öreg húzott egyet az italából. Én fiam? A következő képen. Nekem volt egy szamaram, rám volt terítve ez volt ruhám, kardom pedig egy vastag akácfa ág. Képzelheti, hogy ki volt mindig a győztes.
A gyerek.

- Pista bácsi, miért mondja János bácsira, hogy gyerek?
- Miért, hát azért fiam, mert én vagyok kilencvenöt éves, és a gyerek csak kilencven éves.

Öreg nagyot húzott a házmesterből, és ezt mondta. Ugye nem haragszik fiam, de már elfáradtam, így hazafelé ballagok. Még egyszer megszorította a kezem, és távozott. Ajtóból még visszanézet, egyet még kacsintott. Utána néztem, és lassú léptekkel bandukolt hazafelé.

A két öreg így emlékezett vissza a gyermekkorukról.

Érd. 2010. augusztus 04.

A Tóth család igen jó barátsága volt az Orosz családdal. 1984 - ben történt, hogy elmentek egy pár napra sátortáborozni az ország nyugati felébe. Nagyon sokat sétálgattak az erdőben. .

Egyik reggel Károly meg invitálja Barnáékat, hogy menjenek el a közeli strandra. A két család csomagolt és ki adták a jelszót, hogy irány a stand. Nem vettek belépőket, mert a strand egyik oldala nem volt kerítéssel lezárva és ott mentek be. A két férfi mi után lepakoltak megkeresték a strandon lévő büfét, és ott mosták le az út porát. Villő, és

Anett a két fiatal hölgy pedig kényelmesen ki pakolt és elmentek a két gyerekkel fürdeni.

A budapesti lakásra a nagyszülők voltak kijelölve, hogy ameddig ők üdülnek, addig a nagyszülők vigyáznak.

Miután elfogyasztották a reggelit a felnőttek elmentek röplabdázni. A két gyerek pedig elaludt. A meccset Barnáék nyerték 3-2 – re. Szoros volt, jól megizzadtak. Így megint volt alkalom, hogy az eredményt meg ünnepeljék. Vesztes felnőttek meghívták a nyerteseket, sörözni.

Az idő elég rosszra fordult. Az campingban már arra gondoltak, hogy ha továbbra is rossz lesz

Az idő akkor hamarabb haza térnek a tervezetnél.

Így is történt. A budapesti elágazásnál a két család elköszönt egymástól. Tóthék, Pázmánd felé vették az útirányt, Barnáék pedig Budafokra mentek haza egy panellakásba.

Ház előtt megáll meg álltak. Az ablakban nézegető nagypapa meglátta, hogy meg jöttek.

Szólt a Klárinak -felesége-, hogy megjöttek az Oroszok. Klári ezt nem hallotta. Pál ki csoszog a nagyszobából az előszóba felé és kiabál a konyhába, hogy vigyázz, mert megjöttek

az, Oroszok. Nyílik az ajtó a vörös csillag, hátrál. Pál ezt észre vette és szólt az elsőnek belépő

Unokájának, hogy vigyázz, mert a vörös csillag, ugrásra készül. Mire ezt kimondta a vörös csillag már az unoka ölébe landolt. A kiskutya így örült a gazdájának, hogy meg jött.

Vörös csillag, egy kis tacskó, melynek színe vörös és a neve pedig csillag.