Hatodikosok

Történetem a közel múltba játszódik. Pontosan a múlt héten, mikor Pesten az Üllői úton sétáltam. Még a "régi" Kassai cukrászdát kerestem. Sikerült megtalálnom. Újé, -örültem magamban- még nem, bontották le, nem építették át. Még a régi. Vettem egy francia krémest, még ez is a régi. Itt semmi sem változott. Kiléptem az utcára. Balra fordultam, hogy megkeressem azt a házat, ahol a szüleimmel laktam, és ahol leéltem az életem egy részét. Megváltozott, ahogy reméltem. Átmentem a Ráday utcán, majd befordultam jobbra a (régen még úgy hívták, hogy Szamuely utca), Lonyai utcába. Itt sem változott nagyon semmi. Velem szembe egy nő -ebbe nincs semmi különös-, a nő meg áll rám néz, és azt kérdi, hogy nem ismersz meg?

- Nem, ne haragudjon, de nem tudom, hogy Ön ki.
- Na, ne bolondozz, tényleg nem ismersz meg?
- Még mindig nem.

A hölgyön comb középig érő világos szoknya, strand papucs, fehér mélyen kivágott blúz volt. Látszott, hogy a haja festet fekete. Ezek után tényleg nem ismertem meg az akkori szép hatéves kislányt.
Közben sétáltunk. Bementünk egy közeli pressoba, rendeltem két kávát, Colát. A nő folytatta. Bemutatkozom: Baranyai Erzsi vagyok. Beugrott.

- Te vagy a Márta testvére.
- Igen.

Akkor ezerkilencszázhatvanhatot írtunk, akkor voltunk hatodikosok. A nagyszünetben az udvaron a lányok ugráló köteleztek, a fiúk a bőrt rúgták. A többiek elfoglalták magukat. Mi elszöktünk. Öreg portás Józsi bácsit ki cseleztük, mivel nem engedett ki, úgy tettünk mintha visszamennénk, lementünk a pincébe, és a széndobáló ablakon keresztül szöktünk k a Nagyvásárcsarnokba. Leültünk egy félre eső helyre, egymással szembe. Emlékszel?
Rémlik valami, halovány folt feleltem. Erzsi folytatta. Farkas szemeztünk. Megfogtad a kezem, s ezt mondtad nekem. "Szép vagy." Arcomon pír jelent meg. Éreztem. Akkor a hajam coffba volt összefonva, fodros szoknya volt rajtam, picit kivágott blúz, és iskolaköpeny.
Hajad vége hozzá ért a karomhoz, és cikizet. Rajtam pedig rövidnadrág, világos kéké ing, és iskola köpeny. Aztán.
Aztán gyorsan siettünk vissza az iskolába, mikor odaértünk az udvarra már a többiek sorakoztak. Mikor megláttak, akkor egyszerre rákezdték, hogy "KÉT SZERELMES PÁR, MINDIG EGYÜTT JÁR" című mondókát Erre Márta néni a tanárnőnk felfigyelt. A többiekkel fel ment az osztályba, minket bekísért az igazgatói irodába. Jutalmunk egy igazgatói intő volt.

- Igen. Most már emlékszem Órámra pillantottam.
Erzsi ne haragudj, de találkám van. Várnak.
Telefonszámot cseréltünk. Rendelést kifizettem. Egymástól elbúcsúztunk, és siettem a megbeszélt randevúra.

Erzsi teljesen megváltozott, látszott rajta az évek, az akkor még hatéves széplányból, egy komoly Nő lett.
Elmesélte, hogy nincs családja, még mindig egyedül van. Jó állása, és kocsija van.

Akkor az Élet teljesen más volt, könnyebb volt nekünk, mert még teljesen fiatalok voltuk. Hatodikosok