Fegyver

LXX. rész.  – Apa és fia beszélgetése -

 

Másnap mire Károlyék felkeltek, már meg volt terítve az asztal, és tálalva volt a reggeli. Gyerekek csinálták.

Asztalhoz ültek, megreggeliztek, és készültek a bányához.

 

-         Apa, jó volt a reggeli? – kérdezte Péter.

-         Remek, remek fiam, csak nem Te csináltad?

-         Nem, Amina volt a tettes.

-         Ügyes, és precíz, ezt szeretem, mikor minden a helyén van az asztalnál.

Jól választottál, rendes lányt, gratulálok.

-         Köszönöm, Apa.

-         Szívem! – szól Vera, Károlyhoz.

-         Elmegyünk vásárolnia a városba Aminával. Legalább addig, míg vásárlunk, összeismerkedünk egymással.

-         Jó, csak menjetek, addig Péternek megmutatom a bányát. Ha visszajöttök hívjál fel.

-         Rendben.

 

Károly bevitte a bányába fiát, és részletesen elmesélte az ott folyó munkálatokat, és ismertette Péterrel a további teendőket. Péter, mint leendő bánya mérnők odaadással figyelte Apja szavait.

 

-         Apa, miután Te elmentél tőlünk, mivel foglalkoztál?

-         Volt főnököm, Bocskai László ezredes házát építettük fel Felsőpátján.

-         Hogy, hogy építettétek, voltak ott mások is?

-         Igen voltak, Bocskai külföldről hozott oda embereket, és azok segítettek az építkezésben.

-         Mikor vége volt az építkezésnek, miért nem jöttél haza?

     Láthattad volna még Anyát.

-         Most már tudom, hogy hibáztam mikor ezt elvállaltam, de nem tehettem, mert állandóan kaptam „gyógyszert”.

-         Mit? Milyen gyógyszert?

-         Milyen gyógyszert, ők így hívták az adagokat.

-         Mit?

-         Adagokat.

-         Kik?

-         Bocskai László, és Dénes János.

-         Pont ők, a Te barátaid. Szép, gratulálok. Anya meghalt, Te nem voltál ott a temetésén, mert be voltál lőve. Ennek ellenére Apám, Te megint nekik dolgozol! Tehát, ha összefoglalom a történteket, akkor az én Apám ennek a két „jó” embernek hajtja a vizet a malmára, és tőlük függ a léte. Tehát, ők Téged csak azért tartanak, hogy nekik több pénzük legyen, és ingyen dolgozzál. Így van, Apám? – tette fel a kérdést Péter.

-         Nem fiam, nincs igazad, abban igen, hogy …, de már a mondatod nem tudta befejezni, mert a telefon jelzet, hogy a lányok megjöttek.

Folytatom, voltunk Olaszországban, árút szállítottunk Jánossal, Beával, Verával. Ricco Sandorshoz, Amina keresztapjához. Bocskai, mikor visszajöttünk rendesen ki is fizetet, mindenkit. Tehát, nem ingyen dolgoztam neki. Akkor is ki voltam fizetve, mikor az építkezést befejeztük. Ebben korrekt volt Bocskai. Mit megígért az be is tartotta, és rendesen elszámolt.

-         Jézusom, én pont ezt a lányt ismertem meg!

-         Látod, fiam! Nem tudhatja az ember, amikor megismer egy ilyen szépséget, hogy hová tartozik, melyik osztályhoz, és kinek a rokona. Te, csak azt láttad, mikor megismerted, hogy milyen csinos, hogy néz ki, stb. El voltál vakulva.

Nem baj, ez a Te életed, fiam! Használd ki az ismeretséget, soha nem lehet tudni, hogy e ismeretség mikor jön jól. Vigyázz Animára, és szeresd, mással ne törődj.

 

Közben Károly végok vitte Pétert a bányában, megmutatott neki mindent, és felkérte, hogy segítsen a munkálatokban. Az iskolai tanulmányit, itt a Gánti bányában hasznosítsa.

Mire kiértek a bánya bejárata elé, már ott volt a két lány Vera, és Amia. Várták a fiúkat. Vera telefonja megszólalt. Felvette, és megdöbben a hír hallatára, könny jelenik meg a szemeibe.

 

-         Mi történt? – kérdi Károly

-         Laci, Laci meghalt fél órája. Mondta János.

-         Ez, baj, ez, baj. – ismételgette Károly.

-         Miért baj Apa?

-          

Menjünk be a lakásba. Nem kinti téma.

 

-         Csak azért fiam, mert most elkezdődik a hatalmi harc, a rivalizálás.

-         Ne féljen, Károly ’bá megoldjuk. –szól közbe Amina.   

 

-----------------------------folyt. köv. -----------------------------