Fegyver

verselo•  2011. augusztus 27. 15:22


 LXVII. rész.          – kórházban -

 

Nem sokára megérkeztek Jánosék is. Bemennek a kórházba, a portánál megkérdezték, hogy a Bocskait hol helyezték el.

Felmentek a II. emelet 211-es szobájához. Vera benyit, és látja, hogy az ágyát az orvosok veszik, körül Visszalép, és közli a többiekkel, hogy mit látott.

János, és Károly a folyóson sétálgatnak, Vera kezét tördeli, Bea az ablakon keresztül az udvarra néz.

Udvarra, akkor áll be egy mentőautó, és már ott is a hordágy. Ahogy megállt orvosok ugrottak ki, és már is tették a beteget a hordágyra.

 

-         Úgy látszik súlyos. – hangosan gondolkodik Bea.

-         Persze, akkor nem hozták volna ide. – válaszol Vera

-         Kit?

-         Lacit!

-         Most nem Laciról beszéltem, hanem a betegről, akit most hozott a mentő.

-         Ne haragudj, most ez épp nem érdekel, hogy kit hozott a mentő, mikor Laci bent fekszik, és ágyát orvosok veszik körül. 

 

Vera odamegy Beához, bocsáss meg ideges, vagyok. Bea bólint, hogy ő is.

Fiúk még nyugtalanul sétálgatnak a folyóson.

 

Ajtó nyílik. nővérke lép ki rajta, és szaladna a nővérszoba felé. Veráék elé állnak.

 

-         Hogy van? Miért vannak bent annyian? Mikor lehet bemenni, megnézni? Meddig tart még? – záporozzák a kérdéseket a nővérnek 

-         Bocsánat, ha nem engednek el, akkor a hozzátartozójuk tényleg rosszabbul lesz.

 

Nővér félretolja, a lányokat, és fut a nővérszoba felé. Egy teli infúziós palackkal érkezik vissza, és megy be kórtetembe.

Közben megérkeztek Jánosék is. Kezükben két-két pohár kávéval.

 

-         Hát Ti meg hol voltatok? – kérdi Bea

-         Lent a büfénél, hoztunk kávét Nektek. – feleli Kari.

-         Na, mi van Lacival?

-         Jó reggelt, jó, hogy megkérdet, most vittekbe hozzá egy palack infúziót.

-         Szép, akkor … ,

 

Már nem tudta befejezni a mondatod János, mert a professzor jött ki az ajtón.

 

-         Professzor úr, jó napot!

-         Jó napot János, megismert!

-         Igen, Ön semmit sem változott.

-         Köszönöm, de inkább elmondom, hogy most i van barátommal, Bocskai Lászlóval.

-         Örülők, hogy az Ön kezébe van.

-         Most ez hagyjuk, jó, most nem alkalmas ez a helyzet az udvariaskodásra.

-         Akkor?

-         Ha, nem kérdezett volna annyit, már rég túl lettünk volna rajta.

Tehát: Bocskai László, igen súlyos állapotban került ide az osztályra.

Sikerült azonnal beavatkozni, megműtöttük. A daganatot az agyából eltávolítottuk, ami azt jelenti, hogy nem lesz teljesen épp az elméje, nem tud majd folyamatosan beszélni, és nem tud járni se. Tolószékhez lesz kötve élte végéig. Most így áll a helyzet.

 

-         Ugye fog még javulni? – kérdezte János.

-         Nézze, nem sok az esélye, talán ha mindent betart az itt tartózkodása alatt, akkor a beszéde fog, mert csak egy kicsit rongálódott meg a beszéd központja, amit kezeléssel jobbá lehet tenni, de nem mindig lesz tiszta.

           Bocsánat, de mennem kell, vár rám még ma még egy műtét.

-         Bemehetünk?

-         Persze, csak két percre.

 

Nővérke, szól a professzor: figyelje az időt, két percre engedtem Őket.

 

Jánosék bementek, Laci ágyához, látták, hogy még alszik, infúzió be van kötve,

lassan csöpög le az oldat Laci testébe, megsimogatták.

 

-         Laci hallasz? – kérdi Vera.

-         Még nem igen tud reagálni a külső hangokra, sokat kell pihennie. – feleli a nővér.

-         Itt a kórház telefonszáma, ezen lehet érdeklődni. Látogatása, minden csütörtökön 2 órától-1/2 3 óráig van. Kérem, hogy fáradjanak ki. Lejárt az idő. 

 

Jánosék kimentek az épületből. Beültek egy közeli presszóba, hogy megbeszéljék a továbbiakat.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!