Fegyver

verselo•  2011. február 19. 14:48

IV. rész.   - rábeszélés -

 

Az ezredes, mikor letette a kagylót akkor már tudta, hogy ez nehéz dió lesz. Tudta, hogy Károly ha valamit elhatározz, akkor Őt nehéz meggyőzni, de a nyomozás, és a siker érdekében meg kell próbálni, hogy elfogadja a számára az új kihívást. Miután így töpreng, hogy hogyan kezdje el, és hogyan kérje meg a nyugállományban lévő / volt / őrnagyot, a hűtőszekrényhez megy, és kiveszi a behűtött Whyskis üveget, tölt a poharába egy kicsit és megissza.

Majd leszól az ügyeletre.

Ügyeletes felveszi a kagylót, bejelentkezik.

Bocskay utasítja, az ügyeletest, hogy ha Tóth Károly nevű illető megérkezik, és Őt keresi, azonnal engedjék fel. Nem kell felkísérni az irodájába.

 

Két óra múlva Károly megérkezik. Ügyeletes az utasítás szerint jár el. Bocskai ajtaján kopogtatnak.

      - Tessék - kiszól Bocskai. 

Ajtó kinyílik, belép Károly, farmernadrágban, kockás rövid ujjú piros mintás gyűrt ingben, -ami a nadrágból ki van hajtva-, szandálban.

Károly, de jó, hogy itt vagy, és látlak. Kari ránéz az ezredesre, kissé mosolyog. - ez már gyanús, ez már megint meg akar kérni valami szívességre, mint múltkor. - Elmélkedik magában.

Nagyon jó színed van. Látom teljesen pihent vagy. Vállon veregeti László, Karit.

Igen, jól telt a nyár. Végre együtt volt a család, és nyugodtan pihentünk.

László nehezen kezdi el a mondókáját. Megkínálhatlak valamire, iszol valamit, egy kis Whyskit?

  - Nem, kocsival jöttem, tudod, ez már a jogsimba kerülhet, ha iszom, már nem vagyok rendőr.

  - Hagyd már. - mosolyog László.

  - Megvan még a jó öreg tragacs.

  - A Zsigulira gondolsz?

  - Igen.

  - Hány éves már az autód?

  - Most öt. Bocsáss meg, de ugye nem ezért hívattál, hogy az autóm felől érdeklődjél.

  - Nem, igazad van.

 

Ezredes tölt, egy limonádét Karcsi poharába, magáéba pedig egy kis Whyskit.

 

Egészségedre. Kicsit isznak a poharakból, majd László egyet nyel, és elkezdi a mondókáját:

Karcsi emlékszel ég a tavalyi esettünkre. Melyikre?

Arra a sikkasztásra, amikor a férfi megszökött a kezünk közül külföldre, de az Interpoltól megkaptuk a jelentést, hogy hazajött, de nem találjuk sehol se. Ha jól tudom, akkor a Te ügyed volt. Már rémlik valami.

Károly, arra szeretnélek megkérni, hogy segíts.

 

     - Laci, elméletben kéred vagy gyakorlatban is.

     - Mi az én szerepem, ha elvállalom?

     - A Te szereped, mint külső, nyomozást segítő tiszt.

     - Ha igent mondok, mekkora a beleszólásom, és az irányításom.

     - Teles mértékben Te vagy az irányító tiszt, és alád, van rendelve egy fiatal nyomozó őrnagy.

     - Megismerhetem a fiatal tisztet?

     - Természetesen.

     - Elvállalod a feladatod, Karcsi?

     - Laci, ha beszéltem az őrnaggyal, akkor mennyi gondolkodási időm van a feladat elválására.

     - Mivel az idő sürget, így 24 órát kapsz.

     - Így, jó lesz.

     - Megfelel.

     - Kezet fogtak a mielőbbi, viszont látásra. Bocskai utána szólt, hogy majd hívjak, ha az őrnagyot, kihelyezik a kapitányságra.

 

Károly a kocsi motorját beindítja, és haza felé vette az irányt. 

 

-----------  folyt. köv. ------------------                                                      

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!