Fegyver

verselo•  2011. március 5. 11:02

XIV. rész.  – Károly zavart állapotban –

 

Vacsoránál Károly, és János egymás mellett ülnek. A tizenhat külföldi munkás eszik jó ízűen, látszik rajtuk, hogy ennyit, és ilyen jókat még életükben nem ettek. Kari megkérdi barátját, hogy mit is ünneplünk? Hisz a munka csak a felénél jár, még nincs kész a ház.

 

-         Figyeld csak!

 

A Főnök az asztal végén ül, int, és szót kér. Asztalnál csend lett. Mindenki a főnökre figyel.

Köszöntöm a dolgozókat, az eddig elért eredménnyel meg vagyok elégedve. Az építkezés a terv szerint alakul. Önök, barátaim igen jól, és szépen dolgoznak. Pláne, ha Önöknek ilyen jó vetetőjük van, mint Tóth Károly.

Mindenki Karcsira figyel.

 

-         Károly barátom, légy oly kedves, és állj fel, hogy megtapsoljunk téged.

 

Károly a kérésnek eleget tesz, és kissé meghajol, amikor meg tapsolják. Amikor vissza akar ülni, elszürkül körülötte a világ, kissé imbolyog, majd óvatosan helyet foglal.

Kérem, hogy ürítsük poharainkat, Károly barátunkra, és az eddigi munkára. Felkérem, János barátomat, hogy a jutalmakat ossza ki a barátaink között.

Károly, légy szíves és gyere ide. Károly fel áll, a székek hát támlájába kapaszkodva, lassan, kissé imbolyogva, óvatosan oda megy a főnökhöz.

Ő ott kapta meg a jutalmát. A többi munkás, miután kiürítette a poharakat, elmentek nyugovóra térni.

Látszott, Károlyon, hogy nincs jól, zavart a tekintete, nem egyenes a járása, bizonytalan, tépné a ruhát magáról, ezt látva János is, így adott neki még egy „gyógyszert”. Károly ettől kicsit nyugodtabb lett, és leült a sarokba. János hozzá lépett, hóna alá nyúlt, felemelte, és bekísérte a szobájába, ágyra helyezte.

Egy kis idő múlva már jobban lett Károly.

Teremben a munkások érdeklődtek Károly állapota iránt, és megjegyezték, hogy az utóbbi időben időnként elég furán viselkedet.   

Ezt észre vették a munkások is. Miután elmentek a dolgozok, Laci, és János összegezte az eddig eltelt időt, a munkát, a nyereséget, és megbeszélték a következő terveket.  

 

----------------folyt. köv.----------------- 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!