boly blogja

Valami,itt bennem, felemészt, kínozza,
Fehér kontúrban izzó,szürkeségem.
Néma kérdések, őrjöngő hada
Üldözi,sebzi lelkem.Miért?


Miért rejtjük el arcunk
S örülünk, az ocsmány tükörképnek?
Arctalan bábuk mögé bújunk,
Felejtünk.Már nem szól az ének.

Gerendák mögül,egymást kémlelve,
Szálkákat képzelünk, egymás szemébe.
Beteges képzelgésektől félve,
De szabadulni kellene.Vajon akarjuk?

Ó, jöjj el kétségek nélküli,
Álmomban rám telepedett nyugalom!
Dacos méltóságomat,talán ellepi,
Befedi fényével,Alkotóm s Barátom.

Isten terveibe simuló,
Keresztre szegezett,megváltói arc,
Vétkeztem!Én vagyok az áruló,
Hűtlen voltam,vádlóm a kudarc.

Taníts Uram,taníts,hogy lássak
Emberi arcokban,szerető szépséget.
Arcod tükrében,tisztulni tudjak,
Én szenvedjek a kereszten,Teérted.

Érted lángoljon,égjen lelkem,
Arcomat,Arcod fénye ragyogja.
Harcomban segíts,segíts megértenem:
Milyen,az elhatározások forradalma.

Mélyen, bennem lappangva
Keresett engem. Ő engem keresett,
Midőn kertembe, egy élet-fát ültetett
Az Isten kertésze, sok szenvedést beleoltva.


Terhekkel teli az élet, tele van
Keserves kételyek, ingoványos mocsarával.
Kerestem Őt, remegő kezemben lámpással
Botorkáltam, lelkem titkos barlangjában.


Zokogó Szív hangja vérzik, értem
Folyik a drága Vér. Felejtés mámorában,
Részegen, vertem mellem s kínomban
Átkoztam magam. Hol keresel engem?


A bűn vihara dühöngve, tördelte
Ágaimat, mohón szívta nedveimet.
Sokszor tűrtem, önként adtam mindenemet,
Lehet örültem is, bár küzdöttem ellene.


Mikkor is találkoztunk? Nem tudom.
Talán mindég velem voltál. Talán
A kertész oltott belém, gondolván:
Segítőtárs leszel, az élet-utamon.

Számomra Ő a fény,a megnyugvás,vándornak a vándorbot.