Arcok

Valami,itt bennem, felemészt, kínozza,
Fehér kontúrban izzó,szürkeségem.
Néma kérdések, őrjöngő hada
Üldözi,sebzi lelkem.Miért?


Miért rejtjük el arcunk
S örülünk, az ocsmány tükörképnek?
Arctalan bábuk mögé bújunk,
Felejtünk.Már nem szól az ének.

Gerendák mögül,egymást kémlelve,
Szálkákat képzelünk, egymás szemébe.
Beteges képzelgésektől félve,
De szabadulni kellene.Vajon akarjuk?

Ó, jöjj el kétségek nélküli,
Álmomban rám telepedett nyugalom!
Dacos méltóságomat,talán ellepi,
Befedi fényével,Alkotóm s Barátom.

Isten terveibe simuló,
Keresztre szegezett,megváltói arc,
Vétkeztem!Én vagyok az áruló,
Hűtlen voltam,vádlóm a kudarc.

Taníts Uram,taníts,hogy lássak
Emberi arcokban,szerető szépséget.
Arcod tükrében,tisztulni tudjak,
Én szenvedjek a kereszten,Teérted.

Érted lángoljon,égjen lelkem,
Arcomat,Arcod fénye ragyogja.
Harcomban segíts,segíts megértenem:
Milyen,az elhatározások forradalma.