Március utolsó napja.

Hajnalban még nem énekelt a rigó,

de a fülemüle trilázva dicsérte a napot.

Felkelt a nap és a harmatban megmosta arcát,

a fürj, és a fácán elrejtette tojását, fiokáit --.

Regelire halat ettem, és a Biró Sándor,

lent várta azt akinek kevés esze, mesze.

Vissza emlékszem egy igaz barátomra, 

aki 18 éves korában ment át vakondba.

A Hermina intézetből a Gecse Tamást kiutálták,

mert a Szilágyi Krisztinában meglelte párját.

A Jóni Tibor aki vakon születet, de harmonikázva,

mindent lejátszva, élte világát és a Krisztina fuvolázva.

Négyen nem egy helyen felléptünk, és a Csepel szigeten,

a Nova szálodába szobát béreltünk, és este én.

Az ebédlőt kitakaritotam de kora hajnalban,

kimentünk halászni és a vadőr : - Uraim most tiltot a halászat.

- Ja az igazság, vaktyuk is talál szemet,

a gözhajorol senki sem lop szenet.

Dunakavicsot ropogtatva de a nyulak szigetén,

koncertezve egy egész hétig az öt csillag erején.