Koncert sorozat. I rész

blackroze•  2024. május 10. 16:02  •  olvasva: 22

Életem legfontosabb hangszere a zongora,

családom minden tagja zenéből lett össze gyúrva.

Öt éves voltam amikor, leelöször, két kezemmel,

a tanuló zongorán, a Boci boci tarkát, és a szamár indulóját.


Hat évesen már egyre feljebb kerültem a ranglistán,

szépen fejlödtem és a nagymamám háta mögöt.

Tanultam és memorizáltam minden csodás darabot,

egy évvel késöbb már énekeltem mint egy fülemüle.


Harmadik osztályban már "korustagként", de a tórna órán,

a balettanárnőnek játszotam el zongorán, a "betét dallamát".

Hajlékony voltam mind egy igazi nádszál, és a hatyuk taván,

táncpartnerem, és az első plátói szerelmem, ébredő szívem.


Amikor az első nyolc osztályt befejeztem,

kota nélkül tudtam az énekkar minden dalát.

Hogy a előadoi pálymra fel legyek készitve,

egy Farkas Magda nevü zongora müvésznő.


Minden vasárnap vonatal Kolozsvárra mentem

három év alatt  mindent amit lehetet.

Az agyamba és "két kezemben véstem",

a majdnem tökéletességet, egy ötödévesnek köszönhettem.


Tabacu Marius, ki már töb zongora versenyen,

hat aranyérmet, hét ezüstöt nyert és már.

Senki sem tudta hogy a New Yorky akadémián,

tanári állást kapot és a filarmoniában korepetálhatot.


Aki a nagymamám tanitványainak zongoráját,

azonfelül a mi két zongoránkat és a koncert pianinonkat.

Weis Ferenc volt a neve, és még hetven évesen,

fáradhatatlanul dolgozot, a legjobb tanitványa én voltam.


Azzal kezdtem hogy előre mentem, a hangszert szét szedtem,

az előmunkálatokat elvégeztem és ő már csak a hangolást végezte.

Egy hétig nálunk aludt és ezért cserében a mi három hangszerünket ingyen,

a tanitásomért nem kért semmit mert utodjának tekintet.


Hirlicska volt az akinek vetéjtársa voltam,

gyűlőlte a Ferencet, de szemembe mézet.

A hátam mögöt kutyát, macskát, kígyot, békát,

amikor Debrecenbe egy ács haverommal a füvet nyirva.


Márton Attila zongora hangolónál, mühelyét takaritva,

ö dél elöt soha nem jött de egyszer már kilenc elött.

Az "Elefánt bőlcsődalát" gyakoroltam félig nyitot ajtonál,

megkérdezte, hány éves koromtól szeretem a zongorát.


Onantól kezdve én lettem a jobkeze, mert sokkal több munkát,

válalt el és én napi 10-12 órát dolgoztam, és nagyon is boldog voltam.

Egy nap berontot és mondta, hagyak mindent félbe,

Szeptember elsejétől Mátészalkán fogok tanitani zongorát, harmonikát.


Augusztus 28-dik napján nem egészen két óra alatt,

személyim, álandó lakcimem, és nem meghatározott időre.

Az albérletem, az iskolától pár percre, a tejgyár mellet,

péksütemény, kakaó, tejszines kávé, abszolute minden.


Lajti Károlyné, a legjobb barátnőjénél helyezet el engem, 

amikor a szemébe néztem tudtam, már lángoló szemében.

Szerelen vörös bimboit csirázni láttam, és tudtam,

ennek elöbb utobb meglesz a bőjtje, de bűnösséget nem éreztem.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!