bolonyibence blogja

Hajnal van, csodás holdas éjjel,

családom nagy, lelkem tele fénnyel.

Sokáig, éltem Debrecembe,

gyermekeim, unokáimmal szeretetben.

Egy élet perget le, utam csodás volt,

fényesen világit felettem a vörös félhold.

De boldog vagyok, mert tiszta a lelkem,

családom imád igaz szeretetben.

A nap még enyém, az utam még hosszú,

nincs benne tüske, se rosz, sem bosszú. 

Jöhet vég mert születtem rég,

a tejút van elöttem és a sötöt ég.

Lassan itt a tél,

vágynék igaz hóra. 

Csak az a baj 

ez már csak állom marad.

Gyerekkoromban térdig gázoltam,

hatalmas hóembert fabrikáltam.

A befagyott Szamoson bátran korcsojáztam,

nem féltem attól, beszakad allatam.

Katona koromban sijeltem bátran,

kimelegedtem, ezért nem fáztam.

Nem is voltam beteg mert, finomakat etem,

gyümölcs teát ittam, akácmézzel torkom,

kenegettem.

Most már megpihenek, mert nyugdijjas lettem,

Szombathely lett, hol letettem terhem.

Most sem pihenek mert írok, korust vezetek,

ezért övez engem, igaz szeretet, tisztelet.

Északábol, e hajnalban,

szőke tündér ébresztet fel.

El sem hiszem, boldogságom,

szívem szerelmemnek kel.

Vágyaimat, álmaimat,

minden nap ő adja nekem.

fény ö csodás északámban,

újhold, hát új életemel.

Vörös a hold, vihart jelez,

vitorlámat dagassza szél.

bátor tengereknek farkassa,

nincs olyan amitől ö fél.

Kallózként szelem a vizet,

barlangomban gyűjtöm kincsem.

Azoknak adok én mindent,

akinek már semmi sincsen.

Még sötét az éj, de már elmult éjfél,

farádt még a hóld,és ezért ásit.

Ő csak a nap tükre, z éjszakába,

mocorog a szú, az odvas fába.

Sikolt a kuvik, egérre vadászik,

sok rajta a tól,ezért nem fázik.

Szalad az iron, fehér papiron,

zenét szerző ember, vidám dallamon.

Valamikor Haendel és Bach,

fugákat  tokátákat írtak,

Jól temperált zongorára,

zongorára, csembalorra.

Szimfoniák ideje Hajdnél kezdödőtt,

fojtatta ezt Mozárt, majd Bethoven.

Sors szimfonia, öröm óda, csoda,

Für Elize, a szerelem dalnoka.

Jöt aztán utána a mesés romantika,

Chopin, Subert, Shuman foradalma.

A hatyuk tava, kiálitás képei,

Liszt Ferenc, és egy sor rapszodia.

XX század, Bartok és Kodály,

áldot korszak, mely zenéje nem fáj.

Kékszakálu herceg, királyfia fábol,

képviseli kulturánkat az örök világból.

Debussy tengere, Ravel boleroja,

balkezes koncertje, az igazi csoda.

Csodás müveket alkottak ők ketten,

pedig sosem hittek a szelemekben.

Még sőtét az éj,

de már tiszta vagyok.

Eről gondoskodnak

csodás angyalok.

Fél testem béna,

de lelkem a régi.

Szerelmem új,és

az elmémet védi.

O, Szilvia, esthajnal csillaga,

szemedből árad az élet hajnala.

Te vagy nekem, a mindenem,

a Szombathelyinapfényem,

örökkön, örökké !!!