bolonyibence blogja

Amikor életemben elösször,

Konstancán táboroztam.

Hatalmas szirten épült kastélyban,

a külföldi vendégeknek zongoráztam.

Oly gyorsan borult el az ég,

oromig sem láttam de továb improvizáltam.

Ágyudörgés elhalgatatot, 

mindenki csodálta a villámot.

Alig 20 perc és tiszta let az ég,

már majdnem azt hitük eljött a vég.

Kirándulás és várépités,

a langyos tengerbe beuszni : - És ?

Ezt kottára vetve, három csodás része,

beleélni és ezen álmodozni, vágyakozni.

Sirályok száltak fel a mélykék égbe,

a hajok boldogan értek révbe.

Elöző életembe biztos bagoly voltam,

netalán kakas mert most is tolas hátam.

Valamikor amikor sokat szerepeltem,

a Kocsisán néni koromfekete hajamba,

                                         melirt rakva.

Tengermély csemembe nézve,

olyan voltam mint Ábel a rengetegbe.

Már akkor faltam a nöket, főleg a férjezetek.

szegély bolond férjek, szarvait szememre nem vetetek. 

Szeb voltam mind Alen Delon,

szívtipróként elszortam minden vagyont.

Ha most nem itt lenék, lelkem fénye mellet,

pokolban kárhozot volna bünös lelkem.

Hogyha jobban belegondok,

nekem panaszra nincs ok.

Frisen megfürösztve, teát,

citrom karikát, "macskakaját".

Tejfölös kenyeret, hideg kecsketejet,

jol lakot macska sosem fog egeret.

El vannak hizva, mindenki által kényesztetve,

az egereknek ettől lett ideális az élete.

Tegnap este felhivtam a Gordon Viktort,

megkérdeztem : - Tudod Marikának, hiányoztok.

- Még ne mondj neki semmit de jövöhéten kedden,

meglátogatlak a Fukász fiamal és Flora lányommal.

- Ti hogy vagytok, még mindig ketten írtok,

el sem képzelitek mennyire boldog vagyok.

Vissza adtad a csodás mosolyát, beváltod minden álmát,

mert mindenkinek példát mutatok, és szemetek mindent lát.

Ha szép a idő gondolom kint vagytok,

sejtem hogy Marikával, szépen barnultok.

Ami a legfontosabb az igaz szerelem,

veletek van mindig a boldog szelemem.

Adig titokban tartom mert a meglepetés,

olyan mind a méheknek a fris akácméz.

Minden együt töltöt percünk maga a menyország,

zenélek neki, ő énekelve, utánna séta kéz a kézben.

Gyorsan telnek a napok,

mindent látok és halok.

Oly messze még az alagut vége,

a darazsaknak halálos a mérge.

Leveli béka, szunyogra vadászva,

levelek alá bujva, golyára nem várva.

Verebek boldogan fürödnek a porba,

akik utálják a vizet, usznak egyet borba.

Teknösök a tenger vizébe hemperegnek,

sosan szeretik a kékvérü hercegeket.

Döngnek a hulámok sziklákat "morzsolva"

egyre töb a sivatag, őzbakoknak hulik a szarva.

Gombászni megyek, elötem a magas hegyek,

a hó elöl mélybe bujnak a fázos egerek.

A vakond holdfényben csak éjjel vadászik,

a giliszta csendben szomoruan a gyomrába mászik.

Kirándulás a hegyekben ahol a vermekben,

sok kárt tesz e idő a fában szorult termeszben.

Víz esés, jéghideg vízben fejest ugrotam,

mint a barna medve a fris málnát akartam.

Már halom a kolompot és jönek a kecskék,

fehér ruhába fejik öket a szép menyecskék.

Sajt és medve hagyma, karikára vágva,

büszkén néz az égre a magas Déva vára.

Lasan dél lesz és már éget a nap,

elkel a fejünkre a szalma kalap.

- Pálinkás jó regelt - mondja a juhász, 

hegyek viszhangjában, hegycsucsra mász.

Első szerzeményem kotára írva,

ki meghalgatta csendben fakadt sírva. 

Kis zenekarunkal bálokba járva,

reggel korán kelö lányok szeretöre várva.

Legények énekelve, válukon kasza,

tekenőme dagad a palacsinta masza.

Este hazatérve, virággal kalapba,

boldogan bujnak piheni nádtetős gunyhoba.

Kinek napsütés van a szemébe,

lángra gyujtya szívem az örök sötétbe.

Itt ül melletem, és látom a jövöt,

merd nélküle már szívemben csak a gyom nőt.

Kicsi kezében fogja az ujjam,

fris vízért érte beugranék kutba.

De jó lenne este el nem válni,

örökkön örökké a lelkét magamba zárni.

Magas fsal vesz körül, 

ennek egyikünk semj örül.

Várjuk a csodát de honapok kelnek,

pedig már rég volt amikor egymásnak

                  valotunk örök szerelemet.

Rezeg a köd, de már virad az ég,

oly hosszú az éj, lángoló gyertya vég.

Nincs oly harmat amit a nap fel nem szárit,

csak a halot lélek értelmetlenül ámit.

Hatvankilenc sötét év után,

csillagfény, remény, sötét turán.

Életemnek vezér csilaga, hajnala,

olyan csodás mind a lángolo ég alja.

 Csokja, tekintete, igazi szeleme,

versemnek ö az igaziélő értelme.

Mi lenne velem nélküle, pacsirtám,

a hangod mennyei, a léted édeni.

A századik születés napodat,

velencében, gitárral kezembe.

A Romai pápa ad ösze minket,

feledtünk szálnak a szent szelemek.

Álmok hajoján evezünk csendesen,

számunkra minden végtelen.

Drágám, szívemnek lángja,

 elmém igazi boldogság csilaga.