bolonyibence blogja

Elhagytam szülő hazámat mert a politikában, 

nincs se szív se lélek, csak kegyetlen elmélet.

Székelyfőld, Csikszereda, Udvarhely, Háromszék,

kicsinyitet Niagara, kacsák a pitvarba, gunáruktól kiakadva.

Télen akik a hegyi életet nem ismerik,

térdig érő hóba nem vigyáz, zuhan szakadékba.

Tavaszal amikor megcsörennek a kicsiny patakok,

táncra perdülnek a legények és hajadonok.

Levegőbe megpördülve csizmájuk sarkát,

megcsapkodva, eképö udvarolva megtalálják.

Szívük angyalát, kik hozájuk simulva,

a kalárisukat nekik ajándékozva, ártatlanságukat.

Esküvő után a nász éjszakán boldogan omlanak,

mind a "foszlós kalács" kibontják hajukat  és nem festik arcukat.

Az igazi pír, mutatja mennyire szépek tudnak lenni,

rózsa vízel frisitik a fehér ruhájukat, férjük arcát, haját.

Az igazi férfiak, szőrén ülik meg vad paripájukat,

anyosuk gyomrába nem beszélnek "jukat".

Amikor feleségükből anyukát varázsolnak,

a bőlcső faragását, beálitva ringását.  

Chopin mazurkáival ébredni, az életet érezni,

zongorán gyakorolva és a lelki létet feldobva.

A zeneakadémián, Kolozsváron szombaton,

mivel tanítás ilyenkor sohasem volt, caak a csend.

Felmentem a tükrök termébe, a legfelső emeletre,

a kedvenc koncert zongorámon Stejndway a négy pedálos.

A hárfa pedállal a hangját letompitva, a sötétiköt behuzva,

minden darabomat kotta nélkül, vakon hiba nélkül lejátszva.

Mindig idig is különcnek számitottam, de már akkor komponáltam,

amivel a Vermesi Pétert az "ellempont" tanáromat elvarázsoltam.

"In memoriám Gershwin" ki a Kék rapszodiát megkomponálta,

amikor a vizsgára jelendkeztem, mivel a mű négy kézre let írva.

Gond nélkül a "kisérő dallamokat" beválalta és eljátszotta,

a csillagos elismerést nekem boldogan megadtan ezt magnóra.

Nem egy helyen bemutatuk és a dékán is elkisért, kocsiján,

magnora rögzitette és a példás tanitványok gyüjteményébe eltette,

Az egyetem harmadik és negyedik évén, egy kiválló elöadó müvésznő,

csak 4 évvel volnállam idöseb de már a zeneakadémián kezdte pályafutását.

Minden feladatot amit rám rót, boldogan előadtam, de érzelmeimet sosem,

vibrált köztünk a levegő és amikor Budapeszre kijötem tudtam mit szeret.

Copin összes mazurkája kotáját, Liszt Ferenc tizenkét etüdjének kotáját,

diszkötésbe neki dedikálva, ajándékba pedig az ára egy vagyonba.

Megengedhetem magamnak mert zongora hangoloként rengeteget,

a pénzt sajnos két kézzel szortam de minden fellépésemen irtó csinos voltam.

Lacrimiora Cofaru volt a neve és a Plátó szerelme minket megérintve,

sajnos a francia férjét Párizsba követte de elbucsuzva egymástól.

Hat év után visszajöt, és már csak magántanárként müködöt,

sajnos én már akkor nős voltam és boldogtalan apa, de még álmodva.

Meghivták egy hatalmas túrnéra, első hely Svájc, utánna Roma,

átment a ködök várossába, ahol a hideg angolt ejtette mámorba.

Az egyik lord felkérte, legyen a két gyerekének igazi mestere,

a palotájában saját zene szobája, két méregdrága hangverseny zongorája,

Akkor már özvegy volt és csak 8 évvel idősebb, kertész nélkül,

hatalmas kertjét minden virággal teleültette, és szerette.

Amikor a gyerekei tanárnőjébe beleesett, megkérte,

legyen anya a gyerekeinek és a címerének felét, életét.

Eleinte a frigyüket mindenki elitélte de amikr közös gyermekük,

megszületet, hihetetlennűl stép fiu lett, szeme égszinkék haja.

Holló fekete, és az angol divattal elentétbe, ezt a váláig "leengedte",

rengeteg nő a kegyeit kereste de neki egyelőre a nösüléshez nem volt kedve.

Mesés történet de akinek ez a rövid főldi élet, fénnyel telt,

nem számit rang, pénz, egy egész elfogult világi itélet.

Boldogságot, jövöt, szerelmet, fényes életet, senki nem vehet,

Talán Dubajban egy kisebb szigetet, motorcsonakot, de még egy hajot.   

Az "Angélique, az angyali márkinő" férfi főszereplője,

kiköpöt hasonmása egy igazi barátomnak, munkaadómnak.

15 évet volt légios, és amikor 42 évesen leszerelt,

élete végéig, 3000 amerikai dollár, minden hónap 6-kán.

Abban az időbe, ki dolgozot keményen, 

enyit nem kereset két éven sem.

Mivel a pénz ezért nem érdekelte,

 a Burágó cégnek let a lelki szelleme.

Kisautokat szereltetett össze, 

emberek életét könnyebé tette.

Egy nap alatt szerény hat óra alat,

4800 autot 12 ember becsomagolta.

Amit fizetésként kapot, 

az utolsó fillérig szétosztotta.

Hatalmas lelki családját boldogan,

és mégis a szívének lángját ki nem oltotta.

Volt egy csodás anya, kit a férje,

két kisgyerekkel cserbe hagyta.

Hiába dolgozot kökeményen, mert,

az albérletét és azt a nőt ki a gyerekeit.

Nem mondta meg elöre, de egy kertesházba,

vitte őket és a házat a nevükre íratta.

Enek a nőnek neve Pamella, és a kertjét,

annyira boldogan nefelejcsel tele, kakukfűvel.

Megkérdezte, mit tehet érete ezért hogy életét,

menyország álapotában családjának teremtette.

- Szerelmem, nem kérek semmit de ha a szíved,

nekem adod mert én a lelkem, lélegzetem, értelmem.

Megtörént a frigy és onnan kezdve, mindenki,

boldogan dolgozot, mert maguknak angyalai.

Hihetetlen történet, de a szerelem mindent,

e árnyék világban megteremthet, virágzó kertet.

Június hónapnak a 16-dik napja, 

a varjú károgássa bucsuztatja.

Csoda madár a fekete holló,

 igazi tolvaj mert a sárga fém.

Amikor a tisztelendő unokája felfedezte vétkét,

legalább fél kiló egszert, aranyat, drága követ.

Amikor a becsüs ennek értékét felbecsülte,

dollárban ránézésre, több mint 100.000.

Mehetet a gyerek a Harvardra tanulni,

a jogi egyetemre nemzetközi diplomát.

Jogász lett és kilenc év után biró,

felesége könyvelő, pénzügyi szakértő.

Egy hónapot töltötek Dubajban a vitorla szálloba,

minden szigetet bejárva, bérelt csónakba.

Mikor vissza tértek Budapesten a II kerületben,

egyedi felépitésü villát vetek, és akkor már.

Gyerekük élete Dubajban kezdödött,

nyol és fél hónap után egy kisfiu neve Durán.

Két év és ikrek következtek és két kisleány,

egyik neve Dina, a másiké Dona, egyik szőke a másik barna.

Aki igazán boldog és nem is szegény,

annak minden kapu nyitva áll, és mindenki gratulál.

Ha a világon nem lennének elvakult irigyek,

mindegy hogy fekete, barna vagy kékek a szemek.

Aki nagyon csodálatos,

mindig egyedi mosolygos.

A kisháznak a lakoja, 

zenének igazi imádója.

Szereti azt ahogy a lelkünk,

a hangok világában, szárnyakra.

Madarak tólla a vérs író kezébe,

ki a szépet szeret, lelket, szellemet.

Anikó a neve, aranyos, 

kicsi mindig sajnos mélabus.

Elmene innen mert élete,

ebben a kertben nincs neki.

Ha egyszer eljőn ennek ideje,

csütörtököt nem mond soha a szeleme.

Ha valaki a tiszta szerelméről meggyözné,

hátralevő életét leélni vele, csak, csakis vele.

Életem legfontosabb hangszere a zongora,

családom minden tagja zenéből lett össze gyúrva.

Öt éves voltam amikor, leelöször, két kezemmel,

a tanuló zongorán, a Boci boci tarkát, és a szamár indulóját.

Hat évesen már egyre feljebb kerültem a ranglistán,

szépen fejlödtem és a nagymamám háta mögöt.

Tanultam és memorizáltam minden csodás darabot,

egy évvel késöbb már énekeltem mint egy fülemüle.

Harmadik osztályban már "korustagként", de a tórna órán,

a balettanárnőnek játszotam el zongorán, a "betét dallamát".

Hajlékony voltam mind egy igazi nádszál, és a hatyuk taván,

táncpartnerem, és az első plátói szerelmem, ébredő szívem.

Amikor az első nyolc osztályt befejeztem,

kota nélkül tudtam az énekkar minden dalát.

Hogy a előadoi pálymra fel legyek készitve,

egy Farkas Magda nevü zongora müvésznő.

Minden vasárnap vonatal Kolozsvárra mentem

három év alatt  mindent amit lehetet.

Az agyamba és "két kezemben véstem",

a majdnem tökéletességet, egy ötödévesnek köszönhettem.

Tabacu Marius, ki már töb zongora versenyen,

hat aranyérmet, hét ezüstöt nyert és már.

Senki sem tudta hogy a New Yorky akadémián,

tanári állást kapot és a filarmoniában korepetálhatot.

Aki a nagymamám tanitványainak zongoráját,

azonfelül a mi két zongoránkat és a koncert pianinonkat.

Weis Ferenc volt a neve, és még hetven évesen,

fáradhatatlanul dolgozot, a legjobb tanitványa én voltam.

Azzal kezdtem hogy előre mentem, a hangszert szét szedtem,

az előmunkálatokat elvégeztem és ő már csak a hangolást végezte.

Egy hétig nálunk aludt és ezért cserében a mi három hangszerünket ingyen,

a tanitásomért nem kért semmit mert utodjának tekintet.

Hirlicska volt az akinek vetéjtársa voltam,

gyűlőlte a Ferencet, de szemembe mézet.

A hátam mögöt kutyát, macskát, kígyot, békát,

amikor Debrecenbe egy ács haverommal a füvet nyirva.

Márton Attila zongora hangolónál, mühelyét takaritva,

ö dél elöt soha nem jött de egyszer már kilenc elött.

Az "Elefánt bőlcsődalát" gyakoroltam félig nyitot ajtonál,

megkérdezte, hány éves koromtól szeretem a zongorát.

Onantól kezdve én lettem a jobkeze, mert sokkal több munkát,

válalt el és én napi 10-12 órát dolgoztam, és nagyon is boldog voltam.

Egy nap berontot és mondta, hagyak mindent félbe,

Szeptember elsejétől Mátészalkán fogok tanitani zongorát, harmonikát.

Augusztus 28-dik napján nem egészen két óra alatt,

személyim, álandó lakcimem, és nem meghatározott időre.

Az albérletem, az iskolától pár percre, a tejgyár mellet,

péksütemény, kakaó, tejszines kávé, abszolute minden.

Lajti Károlyné, a legjobb barátnőjénél helyezet el engem, 

amikor a szemébe néztem tudtam, már lángoló szemében.

Szerelen vörös bimboit csirázni láttam, és tudtam,

ennek elöbb utobb meglesz a bőjtje, de bűnösséget nem éreztem.