bolonyibence blogja

Virágzanak a barackfák,

égigérő datoják, fügék.

Kalácsot fonok, piros szájat csókólók,

életem értelme elött, boldogan hajolok.

Ha minden meglesz jöhet az esküvő,

nem kel ide se vö csak bor egy hordó.

Pálinkába ázik ilyenkor mindenki,

ebből a zárdából nekükn ki kel repülni.

Zepelinre szálva, vissza Maglodra,

ahol a tyúk kapirgál apró homokba.

Verebek, vérebek, nem fás a jégretek,

boldogok e kecskék, menyecskék, hörcsögök.

Hét testvér, Álmos, Bende, Botond,Csaba, Huba,

minden szelid gesztenyéről lerántot guba.

Szöllő levélbe, töltöt kicsi töltike,kis kecske,

a Tordai hasadék barlangjaiba, elmenekitve.

Tökés László, akkor még esperes volt,

felette mindig világitot a változott hóld.

1989 a foradalom elöl elmenekült,

holtnak nyíilvánitva, a foradlmat szíve

                                             felszitotta.

Amig valaki él addig nem olyan veszélyes,

de ha mártirba átmenve lett a foradalom testetlen lelke.

25 év kegyetlen rendszer, Ceausescu és felesége,

lelke a pokolra kerülve, tüzet a mélybe, Cerberusz                                                                      három feje.

Viktor Medinciu, az Aradi vámot megvette,

a Bukaresti stadiont a Mickael Jakszonnak kibérelt.

Így kereset ezzel szerény 200.000.000,

szabatot oda mindem ami hasznot hozot,

                                              egy milliárdot.

Cichegyre, forás vízbe, tisztelendő kezébe,

Annabál, cseresznye falva két hétig "robotba".

Széna padláson hálva utolsó nap ökörhust zabálva,

emlékkönyvekbe beleírva, nahát, fejszét fába. 

Amikor én minden árron,

megszülttem Szentgotháron.

Boldog voltam, szép lány voltam,

virágokat locsolgattam.

Életemnek legszebb éve, 

mikor lelkem kivirágzott.

Akkor még a tél az tél volt,

Égen nem létezet kobolt.

 Hóemberkét épitettem,

tavasszal szívem szerelmem.

Kibimbóztam, rozsa lettem,

kertész legény fénye lettem.

Ha szívemnek szárnya volna,

keskeny sáv lenne a Volga.

Nem is tudom hogy tehetem,

kőnytelené mind két szemem.

Táncoltam, énekeltem kék ibolyát,

fügefát ültettem, menyaszonyi ruhám.

Olyan volt mind átlátszó felhő, délnő,

életem nem vot se tó sem felhő.

Vitorláztam a tengeren,

lakatlan szigeten kikötöttem. 

Egy szerelmem, egy életem,

férjem volt az egyetlenem.

Példa képem lelkem, lényem,

se a főldőn se az égben.

Találkozunk a tejuton,

párba mindig kézen fogva.

Menyországban de ha kel a TÜZES POKOLBAN.

Egy életem, itt a giungelem,

töbszáz éves mamut fenyökben.

Álmodozok és a napfényben nem fázok,

veréb pörköltel a völegényemre várok.

Április tizenkilencedik napja,

a galocának pötyös a kalapja.

Mazsolát, fügét datoját, parokát ?

nem tömök meg kolbászal minden macskát.

Életemnek minden napja, 24 órája, 1440 perce,

szeretném az éjszakát úgy kezdeni hogy altató csokód.

Ajkamról ajkadra és oda vissza, álmunkat egy vitorlásra bizva,

felszálni a hold sötét oldalára, megálmodva az örökké valoság szárnyaira.

2025-ös évben, március 21-kén, Bíró Sándor és Jozsef után

emlékezve, szemeink harmatával megmosva arcunkat.

Benedek lévén hozom a jó tavaszi meleget,

ezen a csodás földön napozunk még eleget.

Kertek alatt rózsák közöt, egyelőre a hovirág és nefelejcs,

te vagy nekem mindenem, a napkeltem, az esthajnal sugara.

Áldot két szemed fényes bogara, lelkem sugalata, mindennek alapja,

tengeri szellő, vízében mind két sellő, vagy inkább repülő delfin. 

Melletem ül és mosolyog, feje fölött a szentek koronája ragyog,

Ő melette, én csak egy szerény árny vagyok felhő, vagy köd ? 

Londonba, Párizsba, akár az olasz Velencébe, felnézve az égre,

egy gondolába a csillagok között koszálva, gyémántal koronával a hajába.

Inkább csütörtökön mondj szombaton,

mind szombaton csütörtököt, vajon miért is?

Végre megtudom venni azt ami nekem szíve vágya,

Marikámmal találkozva és az Oravecz Timeát, a Bilics Violetta, megtanitja.

Mivel Timikének nincs se szíve se lelke,

"gonosz boszorkány" a neve és mindenki küldi a f.......

Ebben a hónapban remélem megtörténik a házasság,

hihetetlen de alig várom, mikor testben, lélekben.

Hetven év kellet hogy egymásra találjunk,

az osztrák rokonai már adták áldásukat.

Szemük fénye, a Marika ragyogó lelke,

többet ér nekik mind a világ minden kincse.