bolonyibence blogja

Anikó, Anikó, Wéber Anikó,

szíved hatalmas, csak a fájdalmad.

Sohase szaladj egy ábránd után,

mert te kortalan vagy, szemed lángjától

                              nincs szív mej lefagy.

Türelem és minden rózsa,

rörül növi azt ami benned.

Egyedi, angyali, áldot és várod,

szabad legyél és a kalitkából kirepüljél.

Még sötét a világ de a szerelem határában,

mosolyog a hóld, és még nincs kobold.

Új szerelmemmel álmodtam, a Kállai Marikával,

nagyon rég volt már hogy boldogan, csókban.

Icike picike de mindig írtó csinos,

mosolygos és a haja sohasem kocós.

Együt játszotunk és Ő let a nyertes,

- Te engem aranyom, nagyon elkényeztetsz.

Kezét kezembe, szep tekintetét zártam a szívembe,

én kávét adtam neki, Ő nekem sütit hozott cserébe.

Egy igazi tündérlány tudja hogy a férfi szíve,

a gyomrán keresztül vezet a végtelen szerelembe.

Kettesben vele, egy lakatlan szigeten,

pálmafák alat, kokuszvajat, nyers halat.

Tenger sósvízében, ülve és fröcskölödve,

alig négy éves korunkba visszamenve.

Fúl tele, mert előre minden jegy elkelve,

vissza visz engem a hetvenes évekbe.

Minden lemezüket a baráti körünkbem ,

a Bulbuk Márton anyukájabakeliten megvette.

A fia volt a szóló gitáros, a Péli testvérek,

Zoli a harmonia, Joska a baszus gitáros.

Egyéni hangszerkészitőnél készült hangszerek,

csak Dicsuk Péter dobjait, cintángyérjai.

Péter maga volt a ritmus, mert rengeteget gyakorolt,

délelötjeit a kulturközpontba, dobjairol "verte le a port.

Kezdetben a kiséretet egy ocska koncert zongorán,

de utána megkaptam egy hét oktávos hordozható elektromos.

Bálokba jártunk, esküvökre, keresztelőkre,

tisztelet dijunkat mindig öt egyenlő részre.

Megvetünk egy profi magnot, és a felvételeket,

sztereora vetük és a szünetekben halkan kisértve.

Azt szokták mondani fontos az elmélet,

de gyakorlat nélkül, csak egy halot értelelem.

Boldogok voltunk mert a "munka" végén vasárnap,

szombat volt a nap amikor éjszakában. 

Szált a muzsikánk hangja, de Márton öcsém,

egész reggel a lányok ágyában, vadászva.

Az is lett a szabadságának a szomoru végzete,

egy polgármester lányát ejtete teherbe.

Lelkének a legkedvenceb nótája,a piros pünkösd volt,

kirándulni mentek és aranyos kis kosárba, mindennel ellátva.

Ott ahol csak a nap sugara egyetlen mosolya,

akkor már rég kiköltöt minden daru, gólya.

Minden ruha roluk lassan lekerült, csók csók után,

szerelem dalát zengte fölötük a fülemüle, pacsirta.

Hiába énekelte nekik a fekete rugó : - Gyerekek,

ha nem vigyáztok és elfeledkeztek, így készülnek a gyerekek.

Nótában fogalmazták már kétezer év ota,

ne hivatkoz soha ara hogy nem kel neked ara.

Tehetsz te bármit ha elveszted a fejed,

anyádból nagyon korán csináltál nagymamát.

"Szeretni, szeretni, szerettelek,

feleségül sohasem kértelek meg,

Menyaszonyi fátyol a fejedre kerül, ha kerül ?

Szívem a bánatba bele merül.

A másik csoda zene és szövege :

"- Kilenc hónap telt el piros pünkösd óta,

házatok tetején kelepel a golya.

S össze kulcsolt kézzel szidom az anyádat, 

miért varta óly rövidre a kék miniszoknyádat".

Népdalok, slágerek, egyedi együtesek,

szerelmek, szép szemek csalfa némberek.

Ágyban fetrengenek, pénzért szexelnek,

minden gazdag embert szegényé tesznek.

Johannes Brahms lelke mélyén mikor,

Magyarországot megjárta megdobant benne.

21 magyar táncot e nemzetnek szentelte,

minden hangjában uralkodot a béke.

Liszt Ferenc szintén ki világnak legnagyobb virtuóza,

Két kezének tíz ujja, "harcos katonája".

Párizsban nöt meg a haja, de zongora tehnikája,

minden idők legnagyobb egyedi csodája.

Bartok Béla, nem kicsit elvont világa,

mégis minden kultur ország csodálja.

"Kékszakálu herceg várát" és "Fábol faragot királyfiát",

minden igaz zeneszerző, már lekopintotta mintáját.

Kodály Zoltán, az "Este a székelyeknél", más világot teremt,

a magyarság bölcsöjében, Háromszéken, Koltón, Koáson és Katalinon.

Abban az időben amikor Nagybányán tanitotam, egy magyar grof kastéjában,

ahol Petőfi Sándor egy hónapig boldogan élt Szenrei Juliával.

Abban a szobában ahol egykor a "Befordultam a konyhában"

az angol mehanikáju zongorán, megkomponálta a dallamát.

Minden úgy maradt 150 év óta, ahogy ezt Petőfi hagyta,

a "tolakat" amikkel írt, az ünepi ruhája, élére vasalva.

Az biztos ha valami csoda folyamán feltámadna,

a fája ami alatt a verseit írta, körül van abroncsozva.

Igazi szenthelyé lett felavatva, mert a Koltóiak szívében,

ezer év elmultával is eleven lesz emléke, lelke, szerénysége.

Nekem ki csak szerény halandó, minden ott töltöt perc alkotó,

a boldogság amit az ott élőktől kaptam épp esszel nem felfogható.

Télen amikor nem kicsit átfagyva, a vaskájhába "énekelt" a lángja,

finom süteményel foro kávéval, teával kedves mosolyal, és a legidősebb.

Igen mert ö szokot kántorizálni, a korust minden szépre betanitani,

boldog voltam vele mert hihetetlen jól főzőt, monden ebédre mást és mást.

A férjét megtanitotam billentyüs hangszeren játszani, jó tanitvány volt,

csak azt bánom hogy a hugát ki belém habarodot, szemem vak volt.

Az biztos hogy ha nem vagyok oly bolond, 

most sok gyerekem unokám lenne.

Sajnos a munkámnak voltam a betege,

mindegy bár mégsem, de nem ez volt életem.

Kimehettem volna Versaillesbe tanítani ahol,

Eugen Dumitrana volt évfolyam társam iskolát.

Sajnos minden létező hibát elkövettem,

de a legnagyobbat 1989-ben amikor pofára estem.

Magyarországi "pályafutásomat" Mátészalkan kezdtem,

folytatam Piricsén, és utánna Ramocsaházán, 

Dunaujvárosban akkor még hitem az egyenes beszédbe, 

Amikor onnan elmenekültem, ezt egy szál ruhában.

Tíz forint nem volt a zsebembe, 

de tízennégy órás munkával kezdtem.

Nem volt egyszerü de ezt is túléltem,

este hulla fáradtan altató nélkül is "beájultam".

Lassan de nem kis munkával talpra álltam,

a XVIII-ik kerületben minden munkát elválaltam.

Egy dolgot viszont nagyon semmibe vettem,

elmultam 65, 66, és a tempoból visszább nem vettem.

Utam végére érkeztem, innen már csak Szentpéter házában,

angyaloknak az égi hárfán a talpalávalot mindörökké játszva.

Szálok mind fecske, frakban soha többet civilben,

korommal nemtörödve, it szabad vagyk mint : - Ábel a rengetegbe. 

Már nem vágyom vissza, pedig több mind két évtizedig,

robot mód dolgoztam, fél Magyarországot végig jártam.

Reggel hattól este hatig, meg nem áltam csak pár falatra,

húsz napnta egyszer, kilencig alva, utánna egész nap takaritva.

Hogy amikor sajnos lerobanva, senki nem emlékezett,

mit tettem mindenkiért, pedig én egyedül voltam az az 

                                          "egy mindenkiért" senki sem egyért.

Nem várok hálát, mert ami kel nekem azt mrgkapom bőven,

mindenkire a végső büntetés lesujt, ahogy rám is de, de ?

Jön már a március utolsó hete, reggeltől estig,minden percem,

tele van értelemmel, egy cserépbe, szát szem búzát elvetve.

Csoki nyuszimat nem kel ertetni, Lada Szamarámat más fogja vezetni,

agancs a fogasom, Balatoni élő hala, olajba mártva, citrommal,

                                                              alkohol mentes sörrel leöblintve.

Poros az utam de mamusz cipőbe, nem esek kétségbe mert kerekezve,

bárhová eljutok, nem hajt senki sem, mamut fenyők árnyékába.

Álmodozok egy sokkal szeb jövőről, vissza emlékezve egyedi multamról,

az élet vége, öregből agastyán leszek, csendben egy éjjel a menybe megyek.